Always by your side - 2.-3.

Végig beszéltük az egész éjszakát, de Simone kora hajnalban jó éjszakát kívánt és elment lefeküdni. Tom elmesélte, hogy Riával jár már hónapok óta, és jól meg vannak, sokat mesélt róla és örültem neki, hogy végre megállapodott valaki mellett. Viszont Bill a nő ügyeiről hallgatott, mint a sír nem tudtam pontosan, hogy azért mert esetleg nem volt neki vagy volt valami komoly oka.

Alkonyatkor mentünk el lefeküdni és borzasztóan jó érzés volt abba a gyönyörű ágyba belesüllyedni és aludni egy nagyot.

Másnap, vagyis inkább aznap délután keltem csak fel és mezítláb, hálóingbe mentem ki a teraszra ahonnan rá lehetett látni a gyönyörű kertvárosra és a belvárosra, mélyet szippantottam a meleg levegőből és mosolyogva mentem vissza a szobán át a fürdőszobába, hogy rendbe tegyem magam.  Mikor végeztem mindennel lementem az emeletről és a konyhába sétáltam valami enni való után kutatva.

-         Szia Shelly – üdvözölt Simone mosollyal az arcán.

-         Jó reggelt – pusziltam meg.

-         Jól aludtál? – vette ki a narancslevet az általam kinyitott hűtőből.

-         Remekül, nem tudom ki választotta azt az ágyat, de viszem magammal haza – nevetve.

-         Billel beszéld meg – felelte – kérsz? – mutatta fel az üveget.

-         Talán egy kávé jól esne.

-         Az nekem is – sétált be a konyhába Bill is alsónadrágban.

És mivel csak nőből vagyok, igen csak végig futattam rajta a tekintetem, mióta utoljára láttam fényképen felszedett pár kockát. A szám már majdnem az asztalon kopogott mikor észbe kaptam és vigyorogva ránéztem.

-         Mi az? – nézett rám fáradt fejjel.

-         Semmi – pillantottam az elém rakott kávéra – köszönöm – néztem Simonera.

-         Köszönöm anya – puszilta meg és leült a szembe lévő bár székre – jól aludtál?

-         Igen, de el kell szomorítsalak, azt az ágyat haza viszem – nem felelt csak halványan mosolygott, annyira éreztem, hogy valamit titkol. Simone kisétált a kertbe így rá is kérdeztem;

-         Bill, minden rendben? – tettem a kezem az övére, de elhúzta azt, amin igen csak meglepődtem.

-         Persze, miért? – ivott a kávéjából.

-         Annyira, furcsa vagy.

-         Nem vagyok az.

-         Legalább nekem ne hazudj.

-         Az istenért Shelly! Egy napja sem vagy itt, de már jobban tudsz mindent, mint én! – csattant fel, én pedig sokkot kaptam.

Nem szólt semmit csak felpattant és elment.

Mi a fene volt ez?

-         Jó reggelt – puszilt meg Tom – minden rendben? – vált ijedté az arca.

-         Persze – néztem rá mosolyogva.

-         Nem úgy tűnik, nem aludtál jól?

-         De, remekül aludtam.

-         Akkor?

-         Bill, olyan… furcsa. szabályszerűen megrémisztett.

-         Mit csinált az a hülye? – vált kissé ingerülté.

-         Semmit – feleltem – nos, van kedved körbe vezetni a városban, vagy tegyem egyedül? – tereltem egy másik témára.

-         Felöltözöm és mehetünk.

Bólintva helyeseltem mire ő felsietett az emeletre én pedig megittam a maradék kávém.

-         Shell – jelent meg mögöttem Bill mikor ép megtöröltem a kezem a mosogatás után.

-         Igen? – fordultam meg.

-         Én csak – sóhajtott – sajnálom, hogy kiabáltam veled, pont veled! Most kaptalak vissza újra és én, meg elüldözlek.

-         Jaj, Bill – öleltem magamhoz szorosan – sosem tudnál – súgtam a fülébe – tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz – mosolyogtam rá.

-         Tudom – mosolyodott el halványan – Tom nagyon készül, mentek valahova?

-         Körbe vezet a városban, jössz te is?

-         Nem, nekem van egy kis elintézni valóm a stúdióban – puszilta meg a homlokom – de este elmegyünk a kedvenc szórakozó helyünkre, rendben?

-         Benne vagyok – kacsintottam.

-         Shell kész vagyok, mehetünk – jelent meg Tom.

-         Menjünk – bólintottam.

-         Öcsi minden oké? – nézett Bill szemeibe.

-         Persze, minden oké, a stúdióba leszek.

Szóltunk Simone-nak és mind a hárman elhagytuk a villát, csak más irányba fordultunk az autóval.

Tom minden egyes négyzetcentimétert megmutatott Los Angelesben, a legjobb üzleteket, szórakozóhelyeket mindent. A körút végén pedig leültünk a tengerpartra a homokba és megettünk egy-egy fagyit. Sokat beszélgettünk és nevettünk jól éreztük magunkat, Riáról rengeteget beszélt és mondta, hogy nagyon hiányzik neki, de Európában van a szüleinél pár napig.

Régi emlékek is feljöttek közös játékok és a szomorú búcsú, mikor ők Berlinbe költöztek a banda munkálatai miatt.

Késő délután értünk vissza a villába ahol Bill egy percnyi pihenőt nem hagyott nekünk, mert már készülnünk is kellett az éjszakára.

Így hát felvettem az egyik kedvenc kis ruhám hozzá illő platformos cipővel és egy fehér dzsekivel. Befújtam magam meg igazítottam a hajam és lesétáltam az emeletről.

-         Shelly nagyon jól nézel ki – mért végig Tom huncut vigyorral – hűha.

-         Köszönöm – biccentettem picit – te is elég jól nézel ki.

-         Hölgyem – hajolt meg szórakozottan – engedje meg, hogy ma este a kedvében járjak.

-         Tom – nevettem ki – hol az öcséd?

-         Itt vagyok – sétált le az emeletről – hűha – torpant meg a kisebbik Kaulitz – aszta.

-         Öcsi, csukd be a szád – bökte meg – és induljunk végre.

-         Hova megyünk? – indultunk el a garázs felé.

-         Először vacsorázunk, aztán táncolunk – nyitotta ki nekem az ajtót Bill majd mikor beültem ő is beült az anyós ülésre.

-         Jól megtáncoltatlak – kacsintott a visszapillantóba Tom.

-         Az istenért, legalább ne ennyire látványosan flörtölj – sóhajtott fel bátyját látva.

-         Most mi van? Shelly az egyetlen, akire nem mozdulnék rá.

-         Legalább ne hazudj.

-         Fiúk! Elég, menjünk jó?

Csöndben ültünk az autóban és közeledtünk a belváros felé, először egy nagyon előkelő étterem előtt álltunk meg és rögtön éreztem, hogy én nem vagyok oda való. Oda csak a leggazdagabbak és híres emberek járnak, én meg csak egy főiskolás lány vagyok Németországból.

-         Jó estét – köszönt a kis pult mögött álló férfi.

-         Jó estét, Kaulitz névre foglaltattunk asztalt.

-         Erre tessék – indult el előttünk az asztalok között.

Én mentem hátul és azt hittem menten elrohanok, olyan érzésem volt mintha minden nagyképű szem engem bámulna.

Leültünk az asztalhoz és rendeltünk italt, majd előételt.

-         Minden oké? Feszültnek tűnsz – Bill.

-         Persze csak… - sóhajtottam – mindenki engem bámul – súgtam oda mire ők csak vigyorogva vállat vontak.

-        Azért néznek, mert jól nézel ki – Tom.

-        Jobban illek egy KFC-be, mint ide.

Ezen csak nevettek és a fejüket csóválták, kihozták az ételt és szép lassan feloldódott bennem a feszültség és jókat nevettem a fiúk idióta beszólásain. A vacsora után fizettek és kocsiba ülve elindultunk a város egyik népszerű klubja a The House of Blues felé.

-         Itt is csak híres emberek vannak? – kérdeztem rá kiszállva az autóból.

-         1-2 akad, de ez annyira nem előkelő, ide a hétköznapi emberek is járnak, ne aggódj annyit – felelte Tom és mind ketten megvárták, míg beléjük karolok és így sétáltunk be soron kívül.

Leültünk az egyik sarokba és Tom elment a pulthoz rendelni italt, Billre néztem és nagyon idegesnek tűnt, pásztázta a tömeget, de nem mertem rá kérdezni a délután történtek miatt.

Tom visszatért az italokkal és neki láttunk az estének, egyikünk sem itta le magát csak épp annyit, hogy jól érezzük magunkat, már másfél órája lehettünk ott mikor tánc közben észrevettem, hogy Bill egy számomra ismeretlen férfival beszélget, aztán eltűnnek a hátsó ajtón. Figyelnem kell rá, ezért utánuk mentem ki az ajtón, körül néztem és elindultam az épület mögött lévő sikátor felé, a falhoz húzódtam és bekukucskáltam a sikátorba. Billt láttam meg két férfival együtt és valamit egyezkedtek majd Kaulitz pár dollárt nyújtott át a bent látott férfinak, az pedig egy kis tasakot adott neki cserébe, tátott szájjal néztem az eseményeket, szinte tudtam! Tudtam, hogy drogozik, ezért néz ki így, ezért ingerlékeny, mert elvonási tünetei vannak, hírtelen hátulról valaki befogta a szám, de mikor megláttam az arcát megnyugodtam, Tom volt az.

-         Már megint itt vannak – mondta mérgesen.

-         Te tudtad? – meredtem rá – te tudtad, hogy az öcséd drogozik, és nem csinálsz semmit? – léptem vissza az épületbe nehogy lebukjunk.

-         Szerinted nem próbáltam már leállítani? – förmedt rám – szerinted nekem jó látni, hogyan épül le attól a szartól? Próbáltam beszélni vele, próbáltam segíteni neki, de nem érti meg, hogy megöli magát.

-         Jürgennek igaza volt – hajtottam le a fejem,

-         Mi van? Hogy jön ide az apánk?

-         Tom… - sóhajtottam – apátok aggódik értetek, Billért.

-         Ő küldött? – lépett el tőlem – nem is azért jöttél, mert hiányzunk?

-         Dehogynem! Annyiszor akartam eljönni, de nem tudtam. Jürgen megkért, hogy figyeljem Billt.

-         Kémkedsz az öcsém után?

-         Jézusom Tom! Nem fogod fel? Segíteni akarok!

Idegesen kapkodta a fejét majd megdörzsölte az arcát.

-         Sajnálom – sóhajtott és magához ölelt – ne haragudj, de Bill miatt most ideges vagyok.

-         Tudom – simogattam a hátát.

Ezek után már nem sokat maradtunk, nem volt kedvünk hozzá így karon ragadtuk Billt és visszamentünk a villába, Bill tudta, hogy Tom látta őt, de azt nem, hogy én is.

(3)

Másnap délelőtt dobott ki az ágy, a tegnap látottak után valahogy nem tudtam sokáig aludni így elhatároztam, hogy megmártózom a medencében. A reggeli teendőim elvégzése után felvettem a fürdőruhám arra egy laza pólót és egy farmer sortot, belebújtam a papucsomba és lementem a konyhába. A villa csöndes volt a konyha pulton csak egy cetli fogadott:

„ Vásárolni mentem, majd jövök!
                             Puszi Simone”

A hűtőhöz mentem és kivettem belőle egy pár – jó sok – tojást, szalámit, tejet és narancslét, megkerestem az olajat és a serpenyőt, majd neki láttam a reggelinek. Már a vége felé jártam mikor mosolyogva vettem észre az idősebbik fivért lefele jönni a lépcsőn.

-         Jó reggelt.

-         Neked is – puszilt meg – direkt álltál neki mi? Hogy ne tudjak sokáig aludni, cseles – mosolyogva vett elő pár zöldséget és azt kezdte el szeletelni.

-         Igazán nem kell segítened, ülj csak le és kávézz.

-         Anyunak is szoktam segíteni – mosolyogva tette egy tányérra a már felszelt zöldséget – látom, reggeli után kimész a kertbe – húzta meg a fürdőruhám pántját.

-         Igen, csatlakozol? – zártam el a gázt – hol vannak a tányérok?

-         Ott fent – mutatott az egyik szekrényre – aha, úgy sincs jobb dolgom. Ma nem stúdiózunk, legalábbis tegnap még ez volt a terv.

-         Jól megy? – vettem elő két lapos tányért.

-         Hát nehéz olyan albumot összehozni, ami jobb a Humanoidnál – mosolyogva nyalta le a paradicsom levét az ujjáról.

-         Biztos sikerül – tettem a két tányérra tojást majd az étkező asztalhoz mentem, hogy megterítsek.

Ő is oda tette a zöldségeket meg a narancslét magának pedig egy bögre kávét, majd leültünk enni.

Csöndben megreggeliztünk segített rendet rakni a konyhában, a reggeli másik felét letakartuk, majd én kisétáltam a kertbe kicsit bevizeztem magam s elfeküdtem az egyik napágyon, nem sokkal később Tom is csatlakozott immár fürdőgatyában.

-         Mesélj nekem – fordult felém hunyorogva a naptól.

-         Mit meséljek? – kérdeztem vissza csukott szemmel a nap fele fordulva.

-         Mi történt veled az évek alatt?

-         Hát – vontam vállat – éltem a tinédzserek életét, buliztam, tanultam lógtam a haverokkal…

-         Pasiztál - vigyorodott el pimaszul.

-         Igen Tom, pasiztam – nevetve.

-         Volt olyan, aki jobb volt nálam az ágyban?

Felnevettem, istenem annyira rá vall! Nos, igen 10 éves voltam mikor ők elmentek, de volt mikor összefutottunk akkor voltunk 15 évesek és hát igen Tom volt nekem az első.

-         Túl nagyra vagy magaddal, nem gondolod édes? – néztem rá.

-         Hát, aki jó az jó – vonta meg nagyképűen a vállát.

-         Annyira hiányzott ez, a rohadt nagy egoizmusod.

Csak mosolyogva figyelt majd visszafordította a fejét a nap felé.

-         Nos?

-         Képzeld volt.

-         Na, ne – kapta felém a fejét – hazudsz!

-         Jaj, Tom – nevettem ki ismét – nem hiszem el, hogy ennyire nagyképű vagy.

-         Nem hiszem el, hogy van jobb nálam.

Nem szóltam semmit csak megcsóváltam a fejem.

-         Sok pasid volt?

-         Akadtak.

-         Számban?

-         Nem te vagyok Tom – vigyorogva álltam fel, hogy ismét bevizezzem magam, majd visszafeküdjek.

-         Jaj, istenem, gyerekkorunk óta barátok vagyunk, miért ne tudhatnám?

-         30nál megálltam a számolásban – vigyorogtam.

-         Helyes – viszonozta a vigyort – mindig is tudtam, hogy arra az életpályára lépsz, mint régen én. Komoly kapcsolat?

-         2, 5 év már az összeköltözést terveztük mikor egyik partin a szemem láttára csókolt meg egy másik csajt.

-         Csak egy csók miatt hagytad ott?

-         Számomra a csók már megcsalás édesem.

-         Nők – sóhajtott fel.

-         Fogd be. – vigyorogtam.

-         Estél teherbe valakitől?

-         Tom! – néztem rá.

-         Mi van? – ártatlan szemekkel – csak egy kérdés.

-         Amire nem válaszolok.

-         Szóval igen – könyökölt fel komoly fejjel – sajnálom.

-         Nem kell, hülye voltam, mert elfelejtettem bevenni a bogyókat.

-         De akkor is, egy abortusz hatalmas törés egy nő életében.

-         Jaj, Tom maradj már, ha veled történt volna ez simán örültél volna az abortusznak – csattantam fel, de ő megértette.

Hiszen igaza volt, ballépés volt a gyógyszer elnapolása, de az abortusz… tudom, lehet még babám, de az a tudat, hogy a saját véredet csak úgy kiszedték az borzalmas.

Nem szólt semmit csak tovább napoztunk, élveztük a napsütést és a meleget. Nem sokkal később Bill takarta el előlem a napot.

-         Kaulitz 2 másodpercet kapsz, hogy elhúzz a búsba – vigyorogva, mire éreztem, hogy felkap és akkor már tudtam, hogy végem. Sikítozva ellenkeztem, de mind hiába velem együtt ugrott be a vízbe, ami a felforrósodott bőrömnek igen nagy hideg volt.

Tom kintről röhögött rajtunk, ahogy verekedni kezdtünk a vízben, akár csak 8 évesen a mi medencénkben nyáron.

Szinte egésznap kint voltunk a kertben csak ebédelni mentünk be aztán már Simone is csatlakozott hozzánk a medencében.

Este fele kedvem támadt a vásárláshoz ezért zuhanyzás és hajmosás után felvettem ugyan azt a pólót és nadrágot, mint reggel belebújtam egy kényelmes vékony cipőbe és hívtam egy taxit. A fiúk és Simone sem örültek annak, hogy egyedül vágok neki a hatalmas városnak, de nagykislány vagyok a cipőmet is én kötöm be. A telefonszámom megadtam nekik, hogy azért tudjanak hívni és Tomét is megkaptam, ha esetleg történne valami velem a VÁSÁRLÁS alatt.

Mikor megjött a taxi beültem és bele vetettem magam a város szívébe, annyi butik volt a Sunset Boulevard-on, hogy csak kapkodtam a fejem, szinte az össze butikba benéztem és vettem valamit mikor meguntam a vásárolgatást végig sétáltam a Walk of Fame-en és figyeltem a leghíresebb sztárok kéz-láblenyomatait és aláírásukat. Aztán megtaláltam a Farmers Market-et ahol a nagy nézelődésben neki mentem egy lánynak, aki éppenséggel pincér volt és tálcáról minden leborult.

-         Jaj, ne haragudj, annyira sajnálom!

-         Semmi gond, megesik ez másokkal is – mosolygott rám kedvesem és elsietett egy felmosóért, míg én a darabokat szedtem össze.

-         Kérlek, majd én – vettem el tőle a felmosót és felmostam a követ – tényleg annyira sajnálom – néztem rá bűnbánóan.

-         Nem történt semmi, tényleg – nevetett – nem ide valósi vagy, az itteniek nem csinálnak ekkora ügyet abból, ha kiverik a tálcát a kezemből.

-         Nem direkt volt, tényleg!

-         Jó elhiszem, nyugi – nevetett rajtam – Cassidy vagyok – nyújtotta a kezét.

-         Shelly – fogtunk kezet – és tényleg nem ide valósi vagyok, látogatóba jöttem.

-         Gondoltam – mosolyogva – hozhatok neked valamit?

-         Oh, hát… - ültem le az egyik asztalhoz – egy narancslevet, köszönöm.

-         Nincs mit – felelte és elsietett, majd ugyan azokat, amiket sikerült a földre borítanom kiadta a vendégeknek s ezután megkaptam a narancslevemet is.

Elővettem a telefonom és észrevettem, hogy 8 nem fogadott, 3 üzenet várt a telefonomon és ez mind azért, mert lenémítva hagytam a telefonom. Az ikrek meg fognak ölni, gondoltam magamba és a szám rágva megcsörgettem Tomot.

-         Végre! Minden rendben? Miért nem vetted fel? Megkaptad az üzeneteket? Hol vagy? – zúdította rám a kétségbeesett kérdéseket a telefon kicsöngése nélkül.

-         Jól vagyok, le voltam némítva – feleltem kínosan.

-         Már a falat kapartam, hogy mi lehet veled – sóhajtott megkönnyebbülten.

-         Ne haragudjatok, jól vagyok, nem sokára már megyek.

-         Hol vagy most?

-         Farmers Market-ben – szívtam pár kortyot az üdítőmből.

-         Nem merem megkérdezni miket vettél – nevetve.

-         Sok mindent, sikeresen összetörtem itt egy rendelést is, úgyhogy kész a napom – nevetve.

-         Mindig mondtam, hogy nézz a lábad elé.

-         Igen is apuci, nem sokára megyek bye.

-         Hali.

Mosolyogva tettem el a telefonom és kiittam a maradék narancsot a pohárból, majd fizettem és leintve egy taxit visszamentem a villába.



A sztori összesen 6 részes, és mivel holnap megyek vissza a kollégiumba ma megkaptátok a 2. és 3. részt, holnap pedig a maradék 3 részt. Sajnálom, hogy ilyen rövid a sztori, de lassan 1 éve nem írtam, ne várjatok tőlem csodát :) De azért ha elolvastátok és esetleg még tetszett is, hozzászólások jól esnének :)

Always by your side - 1.

Beültem az egyik taxiba és bemondtam a címet ahova készültem, kissé izgatott voltam, hiszen évek teltek el mióta utoljára láttam az én régi-régi barátaimat. A taxi megállt a megadott cím előtt én pedig köpni-nyelni nem tudtam, ez ház? A fenéket! Villa. Tudtam, hogy szeretnek élni, de ennyire? Ebben azt hiszem jó életem lesz, legalábbis amíg itt maradok. Fújtam egy nagyot mielőtt kiszálltam elvettem a bőröndöm a segítőkész sofőrtől megköszöntem és kifizettem az utat egy kis borravalóval együtt. Magamhoz kaptam a táskám, felsétáltam a lépcsőn és becsöngettem és vártam. Aztán nyílt az ajtó és meg jelent előttem egy nő, aki régen a lányaként szeretett és én pedig a második anyukámnak tekintettem őt. Hatalmas mosoly jelent meg az arcomon, az övén pedig döbbenet.

-        Szia Simone – intettem neki.

-        Shelly? – mért végig még mindig a döbbenetet sugalló arccal.

-        Meglepetés! – tártam szét a karom.

-        Hány éve is? – ölelt magához – 10 éves voltál mikor utoljára láttalak, Uram-atyám kész nő lettél – húzott be az ajtón.

-        Hát igen, kis vakarék voltam még akkor – öleltem magamhoz ismét – hiányoztál.

-        Jaj Shelly, te is nekem, nekünk! A fiúk majd kiugranak majd a bőrükből, ha meglátnak.

-        Nincsenek itt? – néztem körbe.

-        Nincsenek, a szokásos esti edzés meg a többi – legyintett és húzott a kanapéra – és mi szél hozott erre? Honnan tudtad, hogy itt vagyunk?

-        Hát – vakartam meg a tarkómat – Jürgentől.

-        Jürgen? – sötétült el – Shelly, miért jöttél?

-        Jürgen aggódik és én is, láttuk hogyan néz ki Bill és megkért, hogy jöjjek el és vigyázzak rá.

-        Mert szerinte én nem tudok? – pattant fel.

-        Simone – fogtam meg a kezét – ne haragudj rá, aggasztja Bill külseje szerinte…

-        Szerinte?

-        Szerinte Bill drogozik.

-        Ez badarság, azt hiszi nem tudok figyelni rájuk? – mérgesen.

-        Ne haragudj.

-        Jaj, kicsikém – ölelt meg – dehogy haragszom, csak a feltételezése, hogy nem tudom őket megóvni. Bevallom engem is aggaszt a legújabb tetkója meg néha  a külseje, de bízom benne.

-        Meg persze örültem, hogy idejöhetek csak sosem tudtam elszakadni az iskola miatt.

-        Remélem, jó sokáig leszel a vendégünk – puszilt meg – a fiúk hamarosan haza érnek, gyere, megmutatom az egyik vendégszobát – indult el a lépcsőn felfelé, én pedig követtem őt magam után vonszolva a táskám.

Az egyik vendégszoba? Mindegyik ilyen gyönyörű, mint amit én kaptam meg? A nyálam csorgott miközben körülnéztem, hatalmas és káprázatosan szép a baldachinos ágy pedig… minek nekem pasi? Ha ilyen ágyban fekhetek le?

-         Simone, ez csodálatos! Imádom ugrottam az ágyra.

Ő pedig nevetett rajtam.

-         Semmit nem változtál, ugyan olyan vagy, mint ahogy emlékeztem rád. Csomagolj ki, ha megjöttek a fiúk úgy is meghallod, sosem tudnak csöndben megjelenni – mosolyogva s kisétált a szobából.

-         Ez egy álom és sosem akarok felkelni – sóhajtottam hanyatt fekve és a plafont bámulva, aztán felpattantam és kipakoltam a ruháimat, a cipőimet, az ékszereimet mindent, amit csak elhoztam mikor végeztem és körbe néztem olyan volt a sok cuccommal mintha én is itt laknék velük mióta csak kijöttek Németországból.

Simone igazat mondott a fiúk érkezéséről, lentről hatalmas ajtó csapódás és nevetések, majd egy „Anyu megjöttünk!” Hallatszott fel, a gyomrom összeugrott és rögtön úrrá lett rajtam a félelem mi van, ha nem ismernek meg, vagy ha nem örülnek majd nekem? Egy biztos hatásos megjelenés kell! Gyorsan kissé összeborzoltam a hajam és kisétáltam az ajtón, az emeletről le lehetett látni a nappalira és a hatalmas étkező asztalra, rátámaszkodtam a korlátra és onnan figyeltem az ikreket, ahogy nevetve cukkolják egymást és testvériesen ütögetik egymás karját, pont úgy ahogy évekkel ezelőtt is tették.

-         Fiúk, fiúk moderáljátok kicsi magatokat – jelent meg Simone a látómezőmben – vendégünk van.

-         Kicsoda? – néztek mind ketten anyjukra, mire én megszólaltam.

-         Nahát, milyen őrjítően szexi pasikat rejt ez a villa – mondtam kicsit nagyképű vigyorral az arcomon.

A hangomra mind ketten felkapták a fejüket. Az ikrek arcát le kellett volna fényképezni, hatalmas száj tátott döbbenet ült ki az arcukra, így hát… muszáj volt kinevetnem őket.

Alig bírtam abbahagyni a nevetést, sokszor mondták nekem, hogy nem szép dolog kinevetni a másikat, de egyszerűen képtelenség lett volna nem nevetni őket látva.

-         Shelly? – nyögte ki Tom elsőnek.

-         Teljes életnagyságban – egyenesedtem fel és sétáltam le a lépcsőn hozzájuk.

Mikor közelebbről is megnéztem Billt úrrá lett rajtam az aggódás, az arca beesett volt a bőre hófehér és az a tetkó a kézfején, ijesztő volt.  Ahogy eléjük léptem Tom azonnal magához vont és szorosan ölelt magához én pedig mint mindig is, bújtam a nyakába.

-         Tommy – nyöszörögtem könnyeimmel küszködve.

-         Fogalmad sincs róla, mennyire örülök, örülünk neked! – puszilt meg – annyira… - mért végig én pedig felvont szemöldökkel vártam a mondat végét.

-         Csodálatosan nézel ki – fejezte be Bill helyette majd ő is odaférkőzött és átölelt, talán neki örültem a legjobban. Ő és én köztem mindig is megmagyarázhatatlan kötelék volt, ő volt a lelki társam, mindent tudott rólam és én is róla. Ezért is jöttem ide azzal a reménnyel, hogy ha a családjának nem is mondja el, ha valami baj van, nekem elfogja.

-         Mit keresel itt? honnan tudtad meg, hogy itt vagyunk? – támadt le Tom.

-         Én beszéltem vele – szólalt meg Simone, ezzel kimentve engem – pár hete már tartjuk a kapcsolatot és felhoztam neki az ötletet, hogy mi lenne, ha kilátogatna hozzánk.

-         Anya, mondtam már, hogy mennyire imádlak? – szorította magához Billt – az egyik legjobb ötleted volt.

-         Ne fojtsd meg azért – nevettem.

-         Meddig leszel itt? – ültünk le az étkező asztalhoz.

-         Egy ideig – mosolyogva – van 2 hónap szünetem a fősulin, pár hetet maradok, ha nem gond.

-         Dehogy gond! Addig maradsz, ameddig csak akarsz – kacsintott Tom.

-         El sem hiszem – néztem felváltva őket – annyira… mások vagytok.

-         Csak külsőleg – felelt Bill finom mosollyal – rengeteget gondoltam rád.

-         Gondoltunk – javította ki Tom – ne sajátítsd ki.

-         Sosem tettem.

-         A francokat nem – nevetett fel Tom – emlékszem teljesen be voltál sértődve mikor Shell engem is elhívott a folyó partra piknikezni, pedig te csak vele akartál lenni.

-         Te még emlékszel arra? – lepődtem meg, 8 évesek voltunk.

-         Bizony, sok mindenre emlékszem ám.