A year in Seoul - Ep3

Maga volt a mennyország mikor felébredtem abban a hatalmas baldachinos franciaágyban, a hatalmas ablakon beszűrődött a napfény s én nyomban felültem.

Nappal?

Most vagy nem aludtam valami sokat vagy reggelig aludtam. Elnyúltam az ágyon a táskámban kutatva a telefonom után s miután előhalásztam azt megnéztem az időt.
03:33
Fejbe vágtam magam majd az éjjeli szekrényen lévő órára pillantottam.
11:33
Nem állítottam át a telefonom óráját így az Phoenixi időt mutatott, kimásztam az ágyból és gyorsan kidobáltam a ruháimat a szekrénybe, elrendeztem a cipőimet és a külön fürdőszobámba is beköltöztem. Ahogy végeztem mindennel (zuhanyzás, hajmosás, fogmosás) magamra kaptam valami normálisnak tűnő ruhadarabot és kiléptem a szobámból. Addig minden jól is ment, onnantól pedig elakadtam, semmit se tudtam, hogy merre van, de a filmekben látottak alapján lementem az aulába, aminek a közepén egy kerek asztal volt rajta hatalmas minden féle színű virágokból álló csokor.

Odalépve beleszagoltam a virágokba és mosolyogva könyveltem el magamban, hogy az illatuk isteni.

-        Jó reggelt kisasszony – jelent meg mellettem egy öltönyös ősz hajú férfi.

-         Oh, jesszus! – kaptam a mellkasomhoz – muszáj settenkednie?

-        Elnézést – eresztett meg egy finom mosolyt – Lee komornyik vagyok – biccentett.

-        Örvendek, Eva Johnson – nyújtottam felé a kezem mosolyogva.

-        Khm… engedje meg – fogta meg a csuklóm és visszahelyezte a testem mellé – a mi hazánkban meghajlással köszönnek – szavait tettel is követte.

-        Oh persze, igen. Tudom csak… - túrtam a hajamba – nehéz lesz bele szokni.

-        Bizonyára megéhezett, kérem, jöjjön velem az étkezőbe – emelte fel a karját az irányt mutatva majd elindult előttem én pedig készségesen követtem.

-        Hűha… - tátottam el a szám az étkezőt látva, hosszú sötét barna faétkező asztal körülötte vagy tizenöt szék, közepén egy fehér keskeny terítő és egy virágcsokor.

-        Foglaljon helyet – húzta ki az asztalfő jobbján lévő széket.

-        Köszönöm – ültem le – kérdezhetek? – pillantottam rá.

-        Természetesen.

-        Minden nap, ilyen lesz? Hogy kiszolgálnak meg kihúzzák nekem a széket meg ilyenek?

-        Az elnök úr megkérte a ház alkalmazottjait, hogy tegyünk meg mindent az ön kényelme érdekében.

-        Ez igazán kedves, meg is mondom majd neki, de… nincs szükségem rá, kezeljenek úgy, mint… mint mintha én is alkalmazott lennék, érti ugye?

-        Értem – biccentett – ha így könnyebb önnek.

-        Oh, és tegezzen.

-        Sajnálom, de azt nem tehetem.

-        Igaz, tényleg… ne haragudjon – mosolyogtam rá kínosan.

-        Ugyan, nincs okom haragudni. Itt is van a reggelije – pillantott a szolgáló lányokra, akik voltak vagy tízen és mindegyik kezében egy tál.

-        Ez rengeteg – szörnyülködtem.

-        A koreai konyha minden lehetőt az asztalra helyez, hogy az étkező kényelmesen elérjen mindent étkezés közben – felelte kedvesen.

-        Juin-nim – vigyorogtam rá.

-        Hogyan?

-        Tanítson engem, kérem! Koreaiul beszélek valamilyen szinten, de a szokásokat nem igen tudom.
Lee komornyik felnevetett és az ott lévő szolgálók is jót kuncogtak.

-        Eva Johnson, maga nem egy hétköznapi fiatal hölgy!


Koreai szavak jelentése, melyek előfordultak a részben:
Juin-nim - Mester

Egy kis változtatás...

Átírtam a karaktereket, nem Lee Min Ho és Kim Hyun Joong lesznek a fő férfi karakterek, hanem a Dél-Koreai fiúbanda, a BigBang. Ha valakinek kellemetlenséget okoztam akkor Mianhamnida! :)
                                 
                                  

        Szereplők:

                   
                 Bigbang

             
             Mandy Moore - Eva Johnson
            
              Goo Ha Ra -  Choi Da Hye 
           
             Chun Ho-Jin -  Choi Eung Chan 

A year in Seoul - Ep2

Mikor kiszálltam a repülőgépből legszívesebben földet csókoltam volna, megkönnyebbülve hatalmas vigyorral az arcomon szedtem össze a bőröndjeim és néztem körbe a hatalmas Szöuli reptéren.
Itt-ott kissé dzsungel hangulatot alakítottak ki a hatalmas növényekkel, nekem nagyon bejött! Miután kinézelődtem magam próbáltam a várakozókra fókuszálni, hátha valaki kijött elém a pótcsaládomból.

A sok ember miatt nem láttam valami jól így felálltam az egyik padra és onnan kémleltem a tömeget, elég sokan mérgesen néztek rám.

-        Mianhamnida! – biccentettem s lemásztam a padról és hatalmas sóhajok közepette leültem – gyorsan bele kell tanulnom az itteni szokásokba, ez nem Amerika. Figyelj jobban Eva – ütöttem fejbe magam (ezt is a koreai filmekből tanultam el).

-         Eva Johnson kisasszony?

A nevem hallatán felkaptam a fejem az előttem álló férfira tisztára, mint a Man in Black.

-         Igen – bólintottam – maga ki?

-        Önért jöttem, kérem, kövessen – fogta meg a táskáim és indult el, mire észbe kaptam, majd hogy nem eltűnt így futásnak eredtem utána.

-        Meg tudhatom, milyen családnál is leszek pontosan, mert semmit nem tudok – puhatolóztam kifele menet a reptértől.

-        A miniszterelnök családjánál – lépett oda egy fekete Mercedes limuzinhoz.

-        Mi? – kaptam sokkot.

A m… miniszterelnök?
Na, ne, ez egy kibaszott vicc ugye?

-         Kérem, üljön be – mutatott a nyitott autóra.

Sokkos állapotban szálltam be és meredtem magam elé, egy évig a Dél-Koreai miniszterelnök mostohalánya leszek?

Az úton végig a környéket néztem, egyszerre voltam iszonyatosan boldog és iszonyatosan sokkos.
Végre Szöulban voltam, de mint a miniszterelnök „családtagja”.

Mikor az autó megállt az ölemből az ablakon néztem ki.
Oh, te jó ég!

-        Megérkeztünk – nyitotta ki nekem az a férfi az ajtót és segített kiszállnom.

-        Itt fogok élni egy évig? – nyöszörögtem - biztos csak álmodom. Csípjen meg – tartottam felé a karom.

-        Hogyan? – vonta fel a szemöldökét döbbenten – de kisasszony…

-        Csípjen meg!
Vonakodva, de finoman megcsípett.
     -    Nem álom – vigyorodtam el – úristen! – túrtam a hajamba.

-        Végre itt vagy! – robbant ki egy nálam kissé fiatalabb lány és lefutva a lépcsőkön a nyakamba ugrott.

-        Oh.. . – hőköltem meg és nem kicsit meg is lepődtem.

-        Da Hye vagyok – nézett rám hatalmas mosollyal – annyira örülök, hogy itt vagy Eva, már alig bírtam magammal azt hittem sosem érsz ide!

Vett egyáltalán levegőt?

-         Te vagy az…

-        Elnök lánya, igen – bólintott – biztos nagyon meglepődtél mikor megtudtad, hogy velünk fogsz élni, istenem annyira jó lesz! Elviszlek a legjobb áruházakba, elmegyünk moziba meg koncertekre, állatkertbe… - sorolta teljesen bele élve magát.

-        Da Hye – szólalt meg a lépcső tetejéről egy mély férfihang – lányom, hagyd egy kicsit levegőhöz jutni szegényt, alig ért ide te már zúdítasz rá mindent.

-        Oh, tényleg… - szívta be az alsó ajkát – Mianhamnida – biccentett – Édesapám, nézd milyen gyönyörű Eva.

-        Oh, én? – jöttem zavarba - dehogy is – legyintettem.

-        Üdvözöllek Eva Johnson – lépett oda hozzánk kedves mosollyal.

-        Elnök úr – hajoltam meg tisztelettudóan, amin ő kedvesen kacagni kezdett.

-        Ugyan már – fogta meg a vállaim és egyenesített fel – szólíts csak Ahjussinak – ölelt magához finoman.

-        Bizony, hiszen egy teljes évig a családhoz tartozol – mondta még mindig izgatottan Da Hye.
Az öltönyös férfi megfogta a bőröndjeim és követve minket behozta utánunk a hatalmas házba.
     -   Gyere, meg mutatom a szobádat – ragadta meg Da Hye a csuklóm.

-        Nem vagy éhes? – szólt utánunk Ahjussi.

-        Nem köszönöm – ráztam meg finoman a fejem – inkább pihennék egy kicsit.

-        Hát persze nagyon hosszú utad volt, igaz? Miután pihentél mindent el kell mesélned arról a helyről ahonnan jöttél Jó unnie?

-        Oh ye – bólintottam mosolyogva.

-        Ez itt a szobád – nyitott be egy hatalmas két szárnyas ajtón és én megpillantottam a szobámat – remélem, tetszik!

-        Mi az, hogy! – vigyorogtam rá – imádom – öleltem meg.

-        Ennek örülök én választottam ezt a szobát, gondoltam, hogy ez tetszeni fog.

-        Köszönöm Da Hye – mosolyogtam rá.

-        Ugyan – legyintett – most már a nővérem vagy – kacsintott – most magadra hagylak, aludj egy kicsit.

-        Rendben.

Hatalmas vigyorral integetett párat és kiment becsukva az ajtót én pedig szintén nagy vigyorral vetődtem az ágyra fetrengtem rajta egy kicsit majd elnyomott az álom.

Koreai szavak jelentése, melyek előfordultak a részben:
Mianhamnida – Bocsánat
Ahjussi - bácsikám [idősebb, általunk ismert úr megszólítása, nem feltétlenül rokon]
unnie -  a lányok hívják így a náluk idősebb lányokat

Wow, Fantastic Baby!

Teljesen megvagyok őrölve ezért a számért :'D <3

A year in Seoul - Ep1

Fel alá járkáltam a Phoenixi házunkban, csak pár óra volt hátra a repülő indulásáig és mivel az elmúlt húsz évem alatt most készültem először repülni nagyon ideges voltam.
A számat rágta kitartóan, ami már-már vérzett, de nem érdekelt különösebben kezeimmel pedig a felsőmet gyűrögettem.

-      Eva kicsim mindent… - jelent meg édesanyám s mikor megpillantotta az állapotom elkapva a csuklóm megállja kényszerített.

-      Anya! Ne ijesztgess, kérlek.

-      Meg fogsz bolondulni, ha továbbra is fel-alá rohangálsz és nézd a szádat – fogta meg az állam – kislányom ne aggódj ennyire, nem lesz semmi baj, biztonságosan oda érsz majd.

-      Sosem ültem repülőm és rögtön a mély vízbe ugrom a 8 órás utazással.

-      Addig majd átolvasgatod az eddig tanultakat, és ha lesz ott valaki, aki Koreai megkéred, hogy segítsen a nyelv gyakorlásában.

-      Hát persze, pont úgy ismersz, mint aki tök simán megszólít bárkit – feleltem cinikusan.

Anya csak egy fej rázással és nagy sóhajjal visszament a konyhába én pedig folytattam a járkálást.

Mi van, ha lezuhan a gép? Úristen, akkor az óceánba fogok meghalni és senki nem fog rám találni soha többé!

Megráztam a fejem s gyorsan elhessegettem ezeket a gondolatokat, így is ideges voltam nem kellett, hogy még jobban rá görcsöljek.

Mikor már a felszálláshoz készültem már teljesen görcsben volt a gyomrom félő volt, hogy elájulok vagy minden, ami bennem van, kijön. Az ujjaimat gyúrogatva sétáltam végig a folyosón, amíg oda nem értem a gép bejáratához ahol megtorpantam. Bámultam a kis rést a folyosó és a gép között.

-      Hölgyem, jól van? – lépett oda az egyik stewardess és finoman megfogta a karom.

-      Nekem ez nem fog menni – nyöszörögtem teljesen kétségbeesve.

-      Az első repülése lesz?

-      Remélem nem az utolsó is – rágtam a szám.

A fiatal nő kedvesen elmosolyodott és finoman lassan betámogatott a gépbe és elkísért az ülésemig.

-      Bármi gondja van, nyugodtan szóljon nekem – adott a kezembe egy pohár vizet.

-      Köszönöm – mosolyogtam rá halványan.

-      Ő csak biccentett és visszament a bejárathoz. Nem sokkal később pedig láttam, ahogy a stewardessek elfoglalják a helyüket s megszólal a kapitány a hangosbeszélőn.
      -   Hölgyeim és Uraim, én Alexander Miller kapitány Üdvözlöm önöket a Szöulba tartó járaton. Kérem, csatolják be öveiket, hamarosan felszállunk.

Ezt meghallva sietősen becsatoltam magam és a karfákat erősen szorítva becsuktam a szemem és addig vártam, míg a kapitány újra meg nem szólalt, hogy most már ki lehet kapcsolni magunkat.

Anya tanácsait követve hol aludtam, hol pedig olvasgattam a Koreai tankönyvem illetve füzeteim egyes légörvényeknél mikor megrázkódott a gép holt sápadt lettem és a víz is elégé levert, de utána megnyugodtam, hogy a gép nem szándékozik lezuhanni.
Hat óra elteltével már nagyon unatkoztam és egyáltalán nem volt kedvem sem tanulni sem aludni így a mellettem ülő ázsiai nő felé fordultam és megkértem, hogy had gyakorolhassam a nyelvet az ő segítségével, mázlim volt, hogy nem küldött el melegebb éghajlatra és készségesen segített. Így túléltem azt a maradék két óra repülő utat.