A year in Seoul - Ep22 ( utolsó rész)

1,5 évvel később…

Görcsölve szálltam le a repülőgépről az Incheon nemzetközi repülőtéren, Szöulban.

Milyen régen is jártam itt.

Leintettem egy taxit és az egyetlen Hotelbe vitettem magam, amit ismertem. Jöttemről senki sem tudott, még Da Hye sem.

1,5 éve mikor, el kellett mennem Szöulból akkor kikísértek a reptérre, életem legszívfacsaróbb percei voltak. Da Hyevel sírva szorongattuk egymást, BeBe is könnyei között bíztatóan mosolyogva ölelt át Jiyong pedig… nos, ő nem jött el akkor, Seungri azt mondta, hogy sajnos rengeteg munkája volt és nem tudott elszakadni, de én tudtam, hogy ez csak kifogás. Jiyong utált mindig is búcsúzkodni. 

A 1,5 év alatt nem igen beszéltem a srácokkal Taeyanggal talán fél évig leveleztem aztán megszakadt a kapcsolat, Da Hye-vel is ez történt.

Megköszöntem az utat a sofőrnek és kifizetve a taxit bementem a recepcióra és az előre lefoglalt szobámat kivettem, majd a bőröndömmel beálltam a liftbe és egyenesen az 5. emeletre mentem. 1, 5 év alatt szerintem rengeteget változtam, a hosszú barna hajamból vállig érő tépett fekete lett, alkatilag pedig erősödtem ez köszönhető a sok fitneszteremnek. Befejezve az iskolát már anyanyelvi szinten tudtam a koreai nyelvet, mellette megtanultam a kínait és a japánt.

A szobába az ágyra dobtam a táskám és kiléptem a teraszra, megcsapott a meleg nyári Szöuli levegő, ami annyira hiányzott már nekem, a korlátra támaszkodva néztem végig az elém terülő városon és elmosolyodtam.
Tudomásomra jutott, hogy a srácok ma koncertet adnak az egyik stadionban, így gondoltam hatalmas meglepetést okozok nekik. Telefonon felhívtam a srácok producerét és megkértem, hogy tegye be a listába Jiyong Without You című számát, amiben egy új lánybanda egyik tagjával duettezik. Amennyire ismerem őt akadékoskodni fog, hogy minek adja elő, de persze ezt majd csak a koncerten tudja meg, mikor megjelenek a színpadon a számot énekelve. Előttem ezerszer lejátszottam a jelenetet és mindig mosoly kúszott az arcomra.

Esti koncertig még volt minimum 4,5 órám így felkapva a táskám, elindultam vásárolni az esti koncertre valami dögös ruhát, hiszen nem állhatok akármilyen felszerelésben a színpadra, Jiyong és a rajongók előtt.

Show Time!

 

Izgatottan és egyben idegesen álltam a szerkény tükre előtt és vagy milliószor megkérdeztem magamtól, hogy biztos jó ez így?

A taxiba beülve tárcsáztam a fiúk producerét és értesítettem, hogy elindultam a koncertre. Mire oda értem a show már javában ment így kicsi esély volt arra, hogy esetleg lebukom. A színfalak mögött a kellő időben rám adtak egy fekete palástot, aminek a bő csuklyáját a fejemre húztam, megigazították a headset mikrofonom és elbújtattak a színpad alatt, hogy amikor kell, akkor felemelkedem.

Mikor meghallottam, hogy Jiyong belekezdett ideges lettem, mi van, ha elrontom? Behunyt szemekkel motyogtam magamba a szöveget és vártam, aztán rám szóltak, hogy készüljek. Fújtam egyet és megigazítottam a csuklyát és akkor megéreztem, hogy elkezd emelkedni a kis színpad, amin álltam.

Mikor felértem láttam, hogy Jiyong háttal áll nekem, ahogy elkezdtem énekelni a részt meglepődve nézelődött és aztán megfordult, még nem láthatott mivel rajtam volt a csuklya, aztán szép lassan leemeltem. Azt a döbbenetet, amit az arca leírt felemelő érzés volt, elérzékenyült. 

Lassan felé kezdtem sétálni és mosolyogva énekeltem, ő nevetett egyet majd velem együtt folytatta a számot. Félúton összetalálkoztunk és megfogta a kezem, majd finoman megszorította. Amikor nem volt szöveg megölelt és megpörgetett, a rajongók a kezdetleges értetlenségből sikítozni kezdtek, aztán levettem a palástot és eldobva csináltuk tovább. Amin meglepődtem az-az volt, hogy a végén, a színpad közepén több ezres tömeg előtt szájon csókolt. A rajongók csak úgy őrjöngtek most vagy a miatt, mert örültek vagy, a miatt, mert legszívesebben fejbe lőttek volna.

A koncert végén egyszerre mind az öt fiú megszorongatott és nevetve tűrtem, hiszen annyira hiányoztak már. Da Hye alig bírta abba hagyni a sírást Seungri pedig még cukkolta is, nagyon aranyosak voltak, imádták egymást és ez így volt jól.

A közös szerény italozgatás után Jiyong megfogta a kezem és kihúzott a szobám teraszára és gyönyörködve, összebújva néztük a kivilágított Szöul városát. Akkor valahogy máshogy láttam a várost, gyönyörűbbnek és rózsaszínnek.

Saranghae Kwon Ji Yong

Súgtam az éjszakába mire ő szorosabban tartott a karjában és szájon csókolva belesúgta a fülembe.

Sosem engedlek el többé Eva Johnson!

Wie!(Vége!)

A year in Seoul - Ep21

Mikor beléptem a szobájába halványan elmosolyodtam, sápadt arccal feküdt a fehér kórházi ágyon csukott szemmel. Halkan odaléptünk az ágy mellé.

-         Jó reggelt Csipkerózsika – szólalt meg viccelődve Taeyang, Jiyong pedig a hang hallatán kinyitotta a szemeit s mikor meglátott minket elmosolyodott, kicsit kába volt a fájdalomcsillapítók miatt, amit beadtak neki.

-         Sziasztok, jó látni titeket.

-         Téged is haver, már azt hittük itt hagysz minket – Seunghyun vigyorogva – komolyan a frászt hoztad ránk.

-         Nagy bulit hoztunk össze mi? – vigyorodott el.

-         Ha Eva nem szól a fülünkbe, hogy vérzel akkor talán komolyabb is történhetett volna.

-         Eva-nak köszönheted, hogy még itt vagy hyung – bökött engem oldalba Seungri mire zavarba jöttem.

-         Jaj, maradjatok már, ti is észrevettétek volna – mentegetőztem.

-         Nézzétek, hogy elpirult – cukkolt Da Hye is.

-         Utállak titeket – nevettem fel a könnyeimmel küszködve ugyan is iszonyatosan megkönnyebbültem látva Őt, hogy jól van és fel fog épülni.

-         El ne sírd magad Noona – karolta át a vállam Taeyang.

-         Én csak… - csuklott el a hangom s a számhoz emelve a tenyerem a plafonra meredtem -… el sem tudom mondani mennyire, boldog vagyok, hogy nem haltál meg – mosolyogtam Jiyongra miközben a könnyeim folytak végig az arcomon.

-         Bébi – lágyult el az arca – gyere ide te kis buta – tárta szét finoman a karjait én pedig sírva hozzá bújtam figyelve a sebére.

-         Hát akkor… - köszörülte meg a torkát Seungri – mi lelépünk – indult el kifelé a többieket rángatva maga után – holnap jövünk látogatóba, és csak óvatosan – vigyorgott.

-         Ez az, semmi rosszalkodás a végén még valami kárt tesztek magatokban – viccelődött Taeyang.

-         Nagyon vicces srácok – mutatott be nekik Jiyong vigyorogva, majd integetve távoztak.

-         Azt hittem végem van – szólalt meg miután leültem egy székre.

-         De hogy lehettél ilyen felelőtlen? Tudtad jól, hogy ott van az egyik tűzijáték – néztem rá mérgesen.

-         Én kérek elnézést, hogy kiment a fejemből – vágott vissza – nem szándékosan akartam magam felrobbantani, elhiheted.

-         Ne haragudj – hajtottam le a fejem – csak nagyon megrémültem.

-         Jól vagyok, túléltem és felépülök, szóval nincs gáz – fogta meg a kezem – hallottam a hangod.

-         Tessék? – néztem rá értetlenül.

-         Beszéltél hozzám, valamilyen szinten magamnál voltam mikor bevittek az öltözőbe, akkor… beszéltél hozzám.

-         Oh… - jöttem azonnal zavarba – nos, igen.

-         Most beszélhetünk.

Teljesen lefagytam, egy szó nem jött ki a számon, valóban el akartam neki mondani, de nem így, így nem megy. Tökre leblokkoltam.

       -          Eva?

-      -          Igen?

-      -           Mit szerettél volna mondani a koncert előtt?

Oh, istenem most segíts ki! Képtelen voltan elmondani neki az igazat.

-         Eva, tökre úgy viselkedsz, mintha nem ismernénk egymást pedig átmentünk már egy-két dolgon, ha jól emlékszem. Na meg nem is…

-         Saranghae! – fojtottam belé a szót ezzel a kijelentéssel s lehajtottam a fejem ökölbe szorítva az öklöm.

-         T-tessék? – hallottam a hangján a megdöbbenést – mond újra.

-         Jiyong…

-         Mond ki! – parancsolt rám ijesztően, hatalmas szemekkel néztem rá.

-         S-saranghae– mondtam immáron a szemébe nézve.

Egymás szemébe meredve próbáltuk kitalálni, hogy éppen mire gondol a másik s ekkor megpillantottam, hogy az ő szemei könnyel telnek meg.

-         A helyzetet nézve én most nem tudok mozogni, szóval… megölelnél?

Megütközve néztem rá, majd bólintva egy aprót megemelkedtem a székből és óvatosan megöleltem ő pedig az arcát a nyakamba fúrta és egy mély lélegzetvétel után belecsókolt.

-        -       Saranghae…

Szótár:

Saranghae – Szeretlek
Hyung - fiúk szólítják így a náluk idősebb fiúkat.

A year in Seoul - Ep20

A stadionban hatalmas rohanás volt, fél óra volt hátra a kezdésig és mindenkinek pattanásig feszültek az idegei. A fiúk is kezdtek egyre jobban izgulni, Daesung és Taeyang elvonultak, hogy külön-külön készüljenek fel a koncertre, Seungri Da Hyvel a kanapén ültek és egymás kezét fogva hallgattak zenét, Seunghyun a telefonját babrálta Jiyong pedig, nos… fogalmam sincs hova lett.

Akkor arra a döntésre jutottam, hogy megkeresem és elmondom neki az igazat, így is tettem. Felálltam a székből és elindultam megkeresni, végül a színpad mögött találtam meg a földön guggolva figyelte, ahogy Gaho összevissza mászkál, rajta is látszott az idegesség.

    -        Szia – guggoltam mellé.

    -        Hm? – pillantott rám – oh, hello – köszönt vissza.

    -        Min gondolkoztál? – kedveskedtem.

    -        Fura érzésem van, rossz érzés. Valami történni fog.

-        Jaj, ne legyél ilyen negatív – löktem meg finoman – felmentek és taroltok, mint mindig, csináltok egy hatalmas bulit.

-         Kösz – mosolygott rám.

-         Igazán nincs mit – néztem Gahora, aki ép akkor sétált oda hozzám és ugrott fel az ölembe az első két lábával – szia, nagyfiú – simogattam meg a fejét, aztán újból körútra indult.

A gyomrom görcsbe rándult mikor eszembe jutott a valódi ottlétem, a számba haraptam és sandán Jiyongra néztem, majd vettem egy nagy levegőt.

-         Szeretnék… - kezdtem bele, de akkor megjelent egy férfi.

-         Jiyong, megbeszélés – nézett a srácra, majd tovább ment.

-         Sajnálom – állt fel s felsegített engem is – majd a koncert után beszélünk, rendben? – mosolygott rám kedvesen.

-         Rendben – bólintottam halvány mosollyal.

-         Kívánj sok szerencsét.

-         Hvaithing! – hajlítottam be a karom ökölbe szorítva.

Mosolyogva követte a tettemet, majd magához húzva egy gyors ölelést és nagy meglepetésemre egy puszit is kaptam az arcomra, majd sietve elment Gaho pedig rohant utána.

Mérgesen dobbantottam egyet a lábammal, végre meg volt az alkalom erre jött az a fazon és mindent elrontott.

A fiúk megbeszélése alatt mi Da Hye-vel nem lehettünk jelen így elszaladtunk megnézni a rajongók beeresztését. Hát én azt hittem rosszul leszek, ha nem voltak 500,000-ren akkor sehányan. Mindannyian a miatt az öt srác miatt jöttek el, hogy láthassák őket élőben, hogy velük együtt tomboljanak. Ha tudnák, hogy mi ketten mennyi időt töltünk velük… meg a többi dolgot, ami közöttünk történik, azt hiszem, már régen halottak lennénk.

A koncert gondmentesen elkezdődött, a fiúk pörögtek a rajongók sikítoztak, hatalmas bulit csináltak a srácok, aztán Jiyong érzése beigazolódott.

Túl közel állt az egyik pirotechnikai tűzijátékhoz, így az mikor működésbe indult eltalálta Jiyong oldalát. A színpad mögött mindannyian lélegzet visszafojtva figyeltük, hogy milyen állapotban van, azonban a következő szünetig le sem jött a színpadról.

Láttam a srácokon, hogy figyelnek rá, de akkor is aggódtam, vajon megsérült? Ha igen mekkora lehet a sérülése? Aztán mikor egy pillanatra ráláttam a sérült oldalára észrevettem, hogy vérzik, teljesen lefehéredtem és kétségbeesetten rohantam oda az egyik kapcsolattartóhoz és a kezéből kiragadtam a készülékét, majd a számhoz emeltem.

-         Srácok! Jiyong megsérült! Azonnal le kell hozzátok a színpadról. MOST! – kiabáltam bele, majd visszaadva a pasinak a színpad lépcsőjéhez rohantam.

Nem sokkal rá a színpadon a fények kihunytak jelezve a szünetet és T.O.P meg Bebe átkarolva hozták le a szinte már eszméletét vesztett Jiyongot. Az öltözőbe vitték ahol a kanapén végig fektették és hívták a mentőket, rohantam az öltözőhöz ahol rengetek ember volt így bunkó módon mindenkit félre lökve befurakodtam.

-         Hogy van? – ragadtam karon Seungrit aki idegesen remegett nézve Jiyong verejtékező arcát.

-         N-nem tudom – nézett rám – minden annyira hírtelen történt, ó istenem, azt hittem nincs semmi baja – dörzsölte az arcát.

-         Jiyong – toltam arrébb a srácokat és guggoltam a kanapé mellé megfogva a kezét – hallasz engem? – tettem a tenyerem az arcára – nem lesz semmi baj, hamarosan itt vannak a mentősök.

-         Eva, nagyon vérzik – felelte kétségbeesetten Da Hye.

Remegő kezekkel nyúltam oda finoman az oldalához és néztem meg a sebét, mikor megpillantottam az egész oldalát beterítő égést a számhoz kaptam, majd ránéztem könnyes szemekkel.

-         Megígérted, hogy a koncert után beszélünk – mondtam elcsukló hangon közel hajolva a füléhez – fontosat akarok elmondani neked, ezért kérlek… - elcsuklott a hangom -… könyörgöm Jiyong, hogy ne csinálj hülyeséget.

Mikor a mentősök megérkeztek a hordágyon a kocsiba fektették és elszáguldoztak vele a legközelebbi kórházba.

Mi a fiúkkal, a kisbusszal mentünk a kórházhoz, a váróban pedig idegesen és kétségbeesetten vártuk a fejleményeket. Da Hye és Seungri egymásban tartották a lelket, Daesung érzékeny lelkével sírdogált a széken ülve. Taeyang fel-alá járkált idegesen, Seunghyun pedig a padlón ült a fejét hátra vetve.
Én pedig… nos, én Jiyong pulóverét szorongatva a legtávolabbi helyen ültem, majd megőrültem a várakozásban, fél óra telhetett el így a szörnyű várakozásban mikor a doktor úr és egy ápoló nő jelent meg.

    -        Önök Ji Yong hozzátartozói?

    -        Igen – sietett oda Taeyang – hogy van?

-         Az életveszélyen túl van, súlyos égési sérülést szenvedett, a sebet elláttuk, de pár napig a kórházban kell maradnia megfigyelés alatt.

-         Be lehet menni hozzá?

-         Szerintem most már magához tért, szóval igen – biccentett.

-         Köszönjük – hajoltak meg a fiúk s a doktor és a nővér távozása utána sietősen neki iramodtunk a szoba irányába.

Szótár:
Hvaithing - A rajongók által buzdításként használt legnépszerűbb kifejezés, ami az angol fighting (harcolni) szóból ered.

A year in Seoul - Ep19

A fürdőben eltöltött idő után pár órával már a Japán utcákat jártam, megnéztem minden nevezetességet, az összes parkot és árusokat. Imádtam az egészet, a gyönyörű kertek hangulatát, aztán valahogy elkeveredtem egy meseszép templomhoz, hatalmas több százfokú lépcső vezetett fel egy piros boltívhez, ami a templom bejárata volt.

Szépen ráérősen felsétáltam a lépcsőn s felérve végig simítottam a boltívet aztán oldalra kaptam a fejem és egy buddhista papot pillantottam meg, ahogy engem néz, majd elmosolyodott így oda sétáltam hozzá s a tenyereimet összenyomva meghajoltam előtte.

    -        Jó napot atyám – köszöntem neki angolul.

-        Isten hozott leányom – biccentett kedvesen – mi szél hozott erre a szent földre?

-        Először járok Japánban és a körutam ide vezetett, esetleg szabad körbe sétálnom ezt a helyet?

-        Természetesen, ide bárki bejöhet, akinek tiszta a szíve.

-        Köszönöm – hajoltam meg ismét úgy, mint az elején s kikerülve elindultam bejárni a templom területét.

Hatalmas ezer éves fák szegélyezték a kavicsos utakat és szebbnél szebb kertek terültek el. Olyan volt mintha egy mesében sétáltam volna, lélegzet elállítóan szép volt az egész, mikor végeztem a körutammal megkerestem a papot, hogy elköszönhessek és ő megáldott engem, hogy legyen boldog és szép életem.

Hát, reménykedtem benne, hogy teljesül.

Visszaérve a Hotelbe vettem egy gyors zuhanyt és beültem a tv elé értelmetlen japán műsorokat lesni. Teljesen egyedül voltam ugyan is Da Hye elment városnézésre Seungrival a többiek pedig a szobájukban pihentek, hogy fittek legyenek az esti koncertre. Az elkövetkezendő órákat végig szenvedtem, már nem tudtam, hogy ülni illetve feküdni azon a kanapén, iszonyatosan unatkoztam, aztán egyszer csak kopogtak. Hatalmasat nyögve keltem fel a kanapéról és nyomott kócos hajjal nyitottam ajtót.

    -        Jiyong – nyögtem ki a nevét meglepődve.

    -        Szia – intett halvány mosollyal – nem zavarlak?

-        Nem – túrtam a hajamba – éppen… - néztem vissza a kanapéra – rohadtul unatkoztam.

Nem szólt semmit csak vadul nekem esett, először tág szemekkel levegő vétel nélkül próbáltam feldolgozni, aztán pedig eltolni, a lábával berúgta az ajtót majd neki döntött. Szorosan tartott esélyem se lett volna eltolni. Aztán elgyengültem s hagytam magam, az érdekes világos rágógumi kék és rózsaszín hajába túrtam s hagytam, hogy a csípőjéhez emelje a combom. Vad volt és szenvedélyes, nem húztuk az időt az ölébe kapva a szobámba vitt és ott szinte azonnal megszabadultunk a ruháinktól és vad egyben szenvedéllyel teli egy órát töltöttünk együtt bezárkózva a szobámba.

Este az autóban ülve Da Hye nagyon virult így rögtön gondoltam, hogy történt közöttük valami, meglöktem a vállát és rá vigyorogtam.

    -         Elmondod, végre mitől virulsz ennyire?

-         Seungri megcsókolt ma egy gyönyörű kertben – csillogó szemekkel – istenem olyan csodálatos volt Eva!

-        Látod? Még jó, hogy nem enyhültem a nyafogásodnak miszerint nekem is mennem kellett volna – tettem karba a kezem – ha elmentem volna veletek nem csókolt volna meg.

-        Jaj, Eva – ölelt meg szorosan – madarat lehetne velem fogatni, annyira boldog vagyok.

-        Örülök nektek – mosolyogtam rá.

-        Nem akarjuk elsietni, szóval még nem jöttünk össze csak randevúzgatunk meg ilyenek.

-        Helyes.

-        Te mit csináltál, amíg távol voltunk? – kíváncsiskodott.

-        Hát… - tűrtem a rakoncátlan tincsem a sapkám alá – fetrengtem a kanapén és idióta japán sorozatokat lestem – feleltem zavartan.

-        Hazudsz – hunyorgott rám – mond csak, Jiyong járt a lakosztályunkon, igaz?

-        Da Hye – nyüszögtem – nem bírtam nemet mondani – fogtam a fejem – lefeküdtem vele.

-        Eva! – kiáltott fel mire a sofőr a visszapillantóba nézett vissza ránk – sajnálom – biccentett felé – komolyan lefeküdtetek? – halkabban.

-        Igen – bólintottam – pedig nekem gyűlölnöm kéne őt.

-        Hogy gyűlölhetnéd? Hiszen szereted őt.

-        Ez a baj, talán előbb kéne vissza utaznom az Államokba és akkor…

-        Erről ne is álmodj! Még majdhogy nem fél éved van hátra, biztos, hogy nem engedem, hogy előbb haza utazz. Beszélj GD-vel, mond el neki, hogyan érzel.

-        Persze, alázkodjak meg?

-        Nem erről beszélek – sóhajtott fel – talán ő is pont így érez irántad, megvallom, elég furcsán viselkedik a napokban – ráncolta a homlokát - és amikor tegnap éjjel Taeyang megjelent a Hotelben, a karjaiban veled teljesen kétségbeesett, azonnal az ő szobájába kellett vinnünk és nem is moccant mellőled egy percre sem.

Végig ott volt mellettem? Lehetséges lenne, hogy ő is úgy érez, mint én? De mi van, ha megmondom neki az érzéseim és pofára esek?

Félek.

Rettegek.

Szeretem.