Always by your side - 6.(epilógus)

Egy évvel később a banda már az album kiadását tervezte, Bill örökre búcsút mondott a drognak és teljes erővel a bandára fókuszált, és persze rám.

A főiskolát ott hagytam és ki költöztem Los Angelesbe a fiúkhoz, Riával elválaszthatatlan barátnők lettünk és remek kis terveket tudtunk kitalálni a fiúk ellen aminek persze az érintettek nem mindig örültek. Ahogy Bill kikerült az elvonóról felvállalt engem úgy, hogy megjelent velem kézen fogva az utcán volt, hogy nyilvánosan csókot is lopott, rá másnapra a neten már megjelentek a képek hol örömöt, hol botrányt kiváltva.

Egyik nap felhozták az ötletet az ikrek, hogy mi lenne, ha meghívnák a banda másik két tagját és a nevelőapjukat vendégségbe és elmennénk vacsorázni az egyik előkelő étterembe, így is lett. Rá két napra megjöttek a vendégek és az esti vacsora alkalmából Riával elmentünk vásárolni. Meg is találtuk a számunkra megfelelő ruházatot meg a hozzá tartozó kiegészítőket, haza siettünk és készülni kezdtünk.

Este 7 órára készen is lettem mindennel, a tükör előtt állva néztem végig magam majd befújtam magam és megigazítottam a frizurámat is.

-         Kicsim – jött be a szobába Bill – ki ez a gyönyörűség a szobámba? – ölelt át hátulról és úgy mért végig a tükörből.

-         A barátnőd – nevettem fel.

-         Nagyon tetszik – puszilta meg a szabadon lévő vállam – ezt a ruhát ma veted?

-         Igen, Ria ugyan ilyet vett csak feketébe.

-         Mondok egy titkot – hajolt a fülemhez – te több milliószor jobban nézel ki benne, mint Ria – súgta.

-         Ne legyél gonosz – vigyorogva – Ria is szép benne.

-         De nekem te szebb vagy – csókolt meg – mehetünk?

-         Menjünk – bólintottam és a kis táskám megfogva lementünk a kocsihoz – azt nem mondtad, hogy mindenki rám vár – néztem rá mérgesen, de ő csak vigyorgott. Besegített az autóba, majd beült mellém, a kocsiba végig nevettünk Georg viccein és az étteremhez érve Bill kisegített s beléptünk az épületbe.

Elkísértek minket az asztalunkig és az ikrek igazán udvariasak voltak Riával és velem, kihúzták nekünk a széken és csak utána ültek le. Persze ezt mi lányok nagyon is élveztük.

A vacsora isteni finom volt a vörösborról nem is beszélve, épp egy régi történetet mesélt Gordon mikor az egész étteremben leoltódott a villany.

-         Mi történt? – szólaltam meg ijedten és reflexszerűen kaptam Bill keze után.

Egyszer csak az étterem konyhájának ajtajából előgurult egy hatalmas torta rajta gyertyákkal mikor elénk ért a kis kocsi a villany visszakapcsolt és minden vendég ránk nézett, majd elfordultak.

-         M… mi ez? – nézem Billre, de ő csak mosolygott Tommal együtt.

-         Hány gyertyát látsz rajta? – kérdezte meg Tom.

Ránéztem a tortára és megszámoltam.

-         15 – értetlenkedtem.

-         Mi volt pontosan ma 15 éve? – Bill.

Értetlenül néztem a többiekre, mind engem figyeltek és lenem vakarhatatlan mosoly volt az arcukon.

15 éve… 15 éve, jézusom meg van!

-         15 éve találkoztam először veletek – néztem rájuk meglepődve, mire ők bólintottak – és… és ezért kapok egy… baromi nagy tortát? – nevettem fel könnyes szemmel.

-         Boldog 15. barátságfordulót – mondták egyszerre, majd felálltak és engem felsegítve a székből szorosan megöleltek.

-         Jaj fiúk – öleltem magamhoz őket – nem hiszem el, hogy képesek voltatok ezért tortát rendelni – nevetve az örömtől.

-         Van még valami – felelte Bill.

-         Jézusom még egy torta? – nevetve.

Nem – rázta meg a fejét, majd szájon csókolt.

-         15 éve csöppentél bele az életünkbe, emlékszem nem nagyon kedveltelek az első pár hónapban – nevetett fel mindenki – de aztán a legjobb barátom lettél, elszakadtunk egymástól és ez nagyon fájt, de 1 évvel ezelőtt ismét belecsöppentél az életünkbe, gyönyörű felnőtt nőkét. Sajnálom, amit tettem veled, sosem fogok megbékélni, mindig is utálni fogom magam, de te azok után is mellettem voltál, mindig mellettem voltál és rájöttem, hogy visszavonhatatlanul beléd szerettem – mosolygott édesen én pedig már nem bírtam visszatartani a könnyeimet ezért azok szép lassan folytak le az arcomon.

Hátra fordulva elvett valamit Tomtól és letérdelt elém, a szám elé kaptam a kezem és hang nélkül sírni kezdtem.

-         Shelly Dauerbach, megtisztelnél azzal, hogy a feleségem leszel? – nyitotta fel a kis bársony doboz tetejét, amiben egy csodálatos gyűrű pihent.

Megszólalni nem igen tudtam ezért csak bólogattam mire ő hatalmas mosollyal kivette a gyűrűt és az ujjamra húzva megölelt és megcsókolt, majd kissé felemelt és megpörgetett.

Az étteremben mindenki állva tapsolt én pedig nevetve törölgettem az elfolyt sminkem a szalvétával.

Leírhatatlanul boldog voltam, hiszen annak a férfinek leszek a felesége, akit mindenkinél jobban, visszavonhatatlanul szeretek.

Megbízás teljesítve!

Nos, ez a vége! Köszönöm azoknak akik ezt a rövidke sztorit elolvasták és főleg azoknak akik írtak is hozzászólást :) Remélem tetszett a "visszatérésem" nem tudom, hogy belefogok-e egy másik történetbe, majd kiderül.
Vigyázzatok magatokra!<3

Always by your side - 4.-5.

Pár héttel később Bill egyre sápadtam lett és nagyon kezdtem érte aggódni, többször elment otthonról és csak hajnalban ért haza, egy ideig elbírtam nézni ezt, de aztán egyik nap mikor azt gondoltam nincs otthon kitaláltam, hogy bemegyek a szobájába és körül nézek.

Mikor benyitottam a szobájába sötétség fogadott, csak itt-ott szűrődött be fény a redőnyök résein, botorkálva az ablakhoz léptem és felhúztam a redőnyt mire elém tárult Bill Kaulitz szobája. Kupleráj. Akkora kupi volt, hogy csak lestem, a ruhái szanaszét fiókjai kihúzva ágya bevetetlenül, de az asztalán rend volt és meg akadt a szemem nem kevés tasakon, legtöbbje üres volt már, de a többibe fehér por lapult. A szívem összeszorult és hatalmas sajnálat lett rajtam úrrá, odaléptem az asztalhoz és felemeltem az egyiket, hogy szemügyre vegyem. Tudtam, hogy drog, de nem akartam elhinni. Bill idáig jutott? Hogy a droghoz rohan? Vajon mióta csinálhatja…

-         Te mit keresel itt? – a hang hallatára ijedten kaptam fel a fejem, Bill állt előttem alsónadrágban nyúzott, de dühös arccal.

-         Bill én…

-         Mit keresel a szobámban? – kérdezte idegesen és a kezembe lévő tasakra pillantott – ki engedte meg, hogy be gyere? – lépett elém.

-         Mióta tart ez? – emeltem fel a tasakot – mióta drogozol Kaulitz?

-         Ad azt ide – tartotta felém a markát.

-         Nem! – léptem el a hátam mögé rejtve a drogot.

-         Add ide! – közeledett mire szaladni kezdtem a hatalmas szobában. Ő pedig követett.

-         Mire jó ez? – álltam meg az egyik polc mögött – miért csinálod Bill? – kérdeztem fájdalmas hangon.

-         Mi közöd hozzá? – lépett oda és tépte ki a kezemből – azt hiszed, ide jössz és megváltod a világot? Oh, igen a nagy Shelly Dauerbach, akit mindig mindenki szeret, segít másokon! – cinikusan.

-         A drog beszél belőled, ez nem te vagy Bill! Hagyd abba!

-         Honnan tudod? Nem is ismersz! –vágta a képembe, mire a szemem megtelt könnyel.

-         Ismerlek! – ordítottam rá – minden egyes porcikádat ismerem! – folytak le a könnyeim – az istenért, nézz már magadra mit tettél magaddal! Mit szólnának a rajongóid, ha megtudnák, hogy a nagy bálványuk egy drogos köcsög lett! – kiabáltam teljes torokból a képébe mire egy hatalmas pofont kaptam, amitől neki estem a falnak. Tág szemekkel néztem vissza rá, ő pedig rám.

-         Mit csináltok, az egész… - lépett be a szobába Tom és nézett először Billre majd rám – Shelly – döbbent meg – mit tettél te idióta? – esett neki öccsének és a falnak nyomta – képes voltál őt megütni? – ordított öccse sokkos arcába és már húzta vissza az öklét, hogy megüti mikor én megfogtam azt.

-         Ne üsd meg – feleltem rideg hangon miközben Bill arcát néztem – épp elég az a tudat neki, hogy megütött engem. Ha most megütöd, akkor nem lesz lelkiismeret furdalása.

-         Nem hiszem el, hogy az öcsém vagy – vágta oda megvetően, majd kiviharzott a szobából.

-         Shell… - súgta megtörten a nevem.

Nem feleltem csak megráztam a fejem és ott hagytam, had őrlődjön csak. Leérve a lépcsőn zokogni kezdtem, hatalmas csalódottságot és fájdalmat éreztem.

-         Bébi – jött oda Tom és ölelt magához – annyira, annyira sajnálom! Nem hiszem el, hogy képes volt megütni téged – fogta meg finoman az arcom, ami zöld és lila színekben pompázott – gyere, tegyünk rá fagyasztott valamit – húzott a konyhába.

-         Miért fajult eddig? – néztem rá megtörten miközben óvatosan az arcomra tett ez zacskó borsót.

-         Nem tudom – törölte le a könnyeim – teljesen elment az esze, már nem önmaga a drog teljesen tönkre tette őt.

-         Segítenünk kell neki.

-         Segít neki a hóhér – csattant fel – ezek után szerinted képes lennék megtenni érte bármit? Megütött téged!

-         Az öcséd Tom! Kötelességed segíteni neki.

Dühösen kapta el rólam a szemét és szorította ökölbe a kezét.

-         Nem hagyhatjuk magára – fogtam oda magam a zacskót.

-         Még is mit kéne tennünk? Küldjük elvonóra? Biztos jó fényt vetne a bandára – gúnyosan.

-         Tudsz jobbat?

-         Nem. Anya össze fog törni – sóhajtott fel.

-         Nincs más választásunk, Bill élete a tét, ha ezt tovább folytatja előbb utóbb…

-         Tudom, oké? – csattant fel – de nem tudtam mit tenni ellene, nem gondoltam volna, hogy függő lesz – megtörten ült le az egyik bárszékre a tenyerébe temetve az arcát, tudtam, hogy sír. Így odamentem hozzá és szorosan megöleltem.

Mikor Simone megjött elmondtuk neki mi történt, teljesen lesokkolta a dolog főleg mikor meglátta az arcom, zokogva rázta a fejét és közben végig hitetlenkedett, hogy Bill nem lenne képes, Tom átölelve vigasztalta az anyját.

Két nappal ezután Bill egyszer sem jött ki a szobájából, kezdtem megijedni, hogy esetleg történt e valami, ezért csináltam valami ehetőt bementem a szobájába, ahol sötét volt.

-         Bill? – kérdeztem becsukva magam mögött az ajtót – Bill hol vagy?

-         Mit keresel itt? – az a hang, istenem a szívem majd széttört a fájdalomtól, megtört, gyenge rekedt hangja volt. Sokat sírhatott.

-         Hoztam egy kis… harapni valót – próbáltam természetes lenni, de nem ment kissé féltem is tőle.

Cinikusan felkacagott és mozgolódni kezdett az ágyon.

-         Megütöttelek és ezek után kaját hozol nekem? – kapcsolta fel a kislámpáját.

-         Fene, a jó szívem - léptem oda hozzá és nyújtottam felé a tálcát, de nem vette el- Bill, könyörgöm! Enned kell valamit.

Felnézett rám kisírt vörös karikás szemekkel és megrázta a fejét.

Letettem az éjjeli szekrényre a tálcát és leültem mellé az ágyra. Félve felé nyújtottam a kezem és végig simítottam az arcát mire lehunyva a szemeit lefolytak a könnyei.

-         Bill – csuklott el a hangom – kérlek, ne akarj meghalni.

-         Pedig azt érdemlem, egy drogos köcsög vagyok.

-         De segíthetünk – fordítottam magam felé az arcát – újra a régi lehetsz.

-         Sosem leszek a régi – nézett rám és óvatosan az arcomra tette a kezét és a hüvelykujjával cirógatott – Shelly… - elhalkulva – annyira… szó nincs arra, mennyire sajnálom, hogy megütöttelek – ült fel lassan.

-         Az nem te voltál – feleltem halvány mosollyal – te sosem ütöttél volna meg.

-         De megtettem – csattan fel, mire félve rezzentem össze – és legszívesebben felakasztanám magam ezért.

-         Ilyet ne mondj még egyszer, a családodnak és a rajongóidnak szükségük van rád.

Cinikusan felnevetett.

-         Szükségem van rád – mondtam ki halkan mire rám nézett ködös szemekkel – ne akarj itt hagyni – suttogtam.

Ő csak nézett rám érzelmekkel teli szemekkel, majd a tarkómra csúsztatva a tenyerét magához húzva megcsókolt.

Sosem hittem volna, hogy egyszer többet fogok érezni iránta, mint egy barát, ahogy kimondtam azt a mondatot világosodott meg bennem, hogy valahol mindig is szerettem őt jobban, mint bárki mást. A csókja érzelmekkel teli volt.

Mikor elhajolt mélyen a szemembe nézett és halványan elmosolyodott.

-         Mindig is szerettelek – felelte halkan.

-         Akkor hagyd abba, a drogozást kérlek!

-         Nem tudom – hajtotta le a fejét – annyiszor próbáltam, de szükségem van rá.

-         Nem neked egy orvosra van szükséged, ő tudna segíteni.

-         Elvonóra akarsz küldeni? – várt ingerülté.

-         Nem nézem tovább, ahogy egyre jobban leépülsz, ha tényleg szeretsz, megteszed értem, a családodért!

Felsóhajtott majd bólintott én pedig hihetetlenül boldog lettem, magamhoz öleltem és megcsókoltam.

-         Köszönöm – pusziltam meg.

-         Én köszönöm, annyira jó, hogy… itt vagy mellettem – bújt aranyosan a nyakamba.

-         Most pedig, egyél – vettem az ölembe a tálcát.

(5)

Eljött a nap.

Billel kézen fogva szálltunk ki az autóból a Wonderland Center rehabilitációs intézet parkolójában, teljes inkognitóban. Bill az épületet meglátva megszorította a kezem én pedig biztatóan rámosolyogtam. Simone elindult a bejárat felé, Tom pedig követte Bill bőröndjével, mi pedig utoljára sétáltunk be az ajtón.

Tudtam, hogy Bill retteg ettől az egésztől, tudta, hogy borzalmakon fog átmenni az elvonási tünetek miatt.

A recepción bejelentkeztünk és felkísértek minket Bill ideiglenes szobájához, nem csalódtam a látványban mivel egy luxusszálloda kényelmével is felért az intézet. Az exkluzív gyógyszállók extrái között edzőtermek, luxuséttermek, wellness részleg, könyvtár és sportpályák is szerepeltek.

-         Próbáld úgy felfogni, mint egy kiruccanást - ültem az ágyára.

-         Borzalmas kiruccanás lesz – ült le mellém.

-         Arra gondolj, hogy miért csinálod.

-         Miattatok – fogta meg a kezem, mire mosolyogva megpusziltam – minden nap meglátogatlak majd.

-         Nem akarom.

-         Bill.

-         Borzasztóan fogok kinézni Shell, nem akarom, hogy úgy láss.

-         Te nem tudod, hogy néztél ki a szobádban, én láttam. Nem fog eltántorítani attól, hogy lássalak.

Felsóhajtva bújt a nyakamba.

-         Szeretlek. –motyogta kisfiúsan.

-         Én is téged – csókoltam meg mosolyogva.

-         Elintéztünk mindent – jelent meg Tom és látva minket elmosolyodott.

-         Minden rendben lesz fiam – mosolygott kedvesen fiára Simone – hidd el, meg fogsz gyógyulni.

-         Remélem – húzta el a száját – sajnálom, hogy miattam van ez az egész.

-         Mindig is én voltam a jó fiú – sóhajtott fel színpadiasan, mire mindannyian felnevettünk, jó volt hallani újra nevetni Billt.

-         Mennünk kell – szólalt meg Simone meglátva az orvost – nagyon vigyázz magadra – ölelte magához könnyes szemekkel fiát.

-         Ne sírj anya – szorította meg – csak magamat hibáztathatom, hogy ide jutottam.

-         Gyógyulj meg fiam – fogta keze közé Bill arcát és megpuszilta, majd kisétált a szobából.

-         Hát öcsi… - sóhajtott fel zavartan a nagy Tom Kaulitz – nem szívesen hagylak itt de…

-         Így lesz a legjobb – fejezte be helyette Bill, majd magához rántva szorosan megölelték egymást – szeretlek Tom.

-         Én is téged öcskös, én is téged – szorította össze a szemeit – épülj fel mindnél hamarabb, a rajongók már nagyon várnak minket.

-         Mindent megteszek, ígérem. – mosolygott rá.

-         A kocsinál megvárunk – nézett rám, majd öccsére mosolyogva biccentett és elment.

Felém fordult halvány mosollyal, és ahogy meglátta könny áztatta arcom lefele görbült a szája és szorosan megölelt.

-         Hiányozni fogsz – szipogtam a vállába.

-         Te is nekem – csókolt a nyakamba – várni fogsz rám? – nézett a szemeimbe.

-         Hülye kérdés – mosolyogtam rá – évekig vártam rád Kaulitz, csak ezt te nem tudtad sosem.

-         Most már tudom – csókolt meg – menj – lépett el.

-         Látogatni foglak – dobtam puszit neki – szeretlek.

-         Én is téged – mosolygott, majd elhagytam a szobát és nem sokra rá az épületet is.

Sírva ültem be a kocsi hátsó ülésére és a villához érve tudtam csak abba hagyni.

-         Kitakarítom a szobáját – álltam meg a lépcső előtt.

-         Segítek – ajánlotta fel Tom.

-         Én pedig főzök valami ebédet – sétált be a konyhába Simone.

Így teltek a napok és a hetek is, minden nap bejártunk Billhez, de ahogy egyre jobban kezdett rosszul kinézni úgy hagyta abba a látogatást Simone és Tom is, nem voltak képesek végig nézni. Hibáztatták magukat ezért, de én megértettem őket.

A közepe felé már engem sem nagyon akartak beengedni, de ragaszkodtam hozzá, ez volt akkor is mikor bevásároltam jó sok nasiból, hogy azt együtt együk meg, ugyan is azt terveztem, hogy bent maradok nála éjszakára.

-         Jó ötlet ez? – kérdezte Tom az ágyamon ülve miközben pakoltam össze azt a pár ruhát.

-         Nem érdekel, hogy jó-e vagy rossz, ott akarok vele lenni. Szüksége van rám.

-         Tényleg ennyire szereted őt? – nézett fel rám.

-         Tudod… - ültem le mellé – valahol mélyen mindig is szerelmes voltam belé, csak mivel mindig is valami fura kötelék volt közöttünk nem vettem észre – néztem rá.

-         Örülök, hogy te vagy az úgy értem… mindig is éreztem, hogy te vagy neki a nagy Ő. Régebben mindig megkérdeztem, hogy Te mi lenne ha Shelly-vel lenne valami? Erre ő csak lehülyézett mondván, hogy a legjobb barátja vagy.

-         Sosem akarlak titeket elveszíteni – szorítottam meg a kezét.

-         Nem fogsz, ha csak nem lépsz félre – viccelődött.

-         Olyan marha vagy – nevetve.

-         De ezért szeretsz – puszilta meg a fejem felállt, de visszafordult kifele menet – azért gumit vigyél – kacsintott vigyorogva.

-         Tűnj már el! – vágtam hozzá nevetve a párnám – idióta – mosolyogtam.

Mikor befejeztem a pakolást elköszöntem és Bill autójába beülve elindultam az intézet felé.

-         Jó napot – köszöntem Bill orvosának mikor odaértem.

-         Jó napot Kisasszony – mosolygott rám kedvesen – mire készül? – mikor meglátta a táskám.

-         Arra, hogy itt alszom ma Billel.

-         Ez nem jó ötlet – csóválta a fejét – Bill sem szívesen látja magát, ne értse félre, de nem akar látogatókat fogadni.

-         Tudom, de nem érdekel.

-         Maga nagyon makacs – mosolygott rám.

-         Tudom – nevettem fel – de szüksége van rám doktor úr.

Az idősödő orvos felsóhajtott és megdörzsölte a homlokát.

-         Legyen – bólintott – maradhat, de csak ma éjszakára.

-         Köszönöm – lelkesültem fel – hogy halad a rehabilitációja?

-         Remekül – indultunk el lassan a szobája felé – nagyon erős és kitartó, mindent megtesz, hogy elfelejtse a drogot.

-         Mikor jöhet ki?

-         Még egy hónap legalább.

-         Egy hónap? – szomorúan.

-         Ennek örülnie kéne, a legtöbb ember akár évekig is itt van, de Bill még csak 2hónapja.

-         Igaza van.

-         Biztos örülni fog magának – biccentett az ajtó felé – viszontlátásra.

-         Viszlát – bólintottam, majd bekopogtam az ajtón, de nem kaptam választ így bementem.

Az ágyán feküdt csukott szemmel és zenét hallgatott, letettem a táskám és leültem mellé az ágyra, mire ő ijedtében felpattant.

-         Shell – könnyebbült meg – megijesztettél.

-         Ne haragudj – pusziltam szájon – szia.

-         Szia – mosolygott rám – csinos vagy – mért végig – nagyon – mosolyodott el - én meg, mint a mosott szar – nézett végig magán.

-         Nekem tetszel – biccentettem oldalra a fejem, halványan elmosolyodott – van egy jó hírem?

-         Na, mi az? - ült ki az ágy szélére.

-         Itt alszom – hatalmas vigyorral.

-         Mi? – dermedt meg.

-         Nem is örülsz? – biggyesztettem le a szám.

-         Nem akarom, hogy lásd, mit csinálnak itt velem.

-         Hányszor mondjam, hogy nem érdekel? Veled akarok lenni – csattantam fel – ennyire nehéz felfogni? – álltam fel mérgesen.

-         Hé-hé – kapta el a karom – nyugi – simította végig az arcom – ne haragudj, hiányoztál – csókolt meg.

-         Te is nekem, ne küldj el.

-         Nem foglak, a doki csak úgy belement?

-         Nem csak úgy, de meggyőztem.

Magához ölelt és megpörgetett.

-         Na – nevetve.

-         Ismerős ez a fülbevaló – nézte meg közelebbről – ez az, amit még tőlem kaptál régen? – lepődött meg.

-         Bizony – bólogattam.

-         Még mindig nagyon szép.

-         Szeretem hordani – mosolyogtam átkarolva a nyakát.

-         Mit csináljunk estig? – vonogatta huncutul a szemöldökét.

-         Nem azt, amire gondolsz – öltöttem ki a nyelvem.

-         Olyan vagy…

-         Az lenne az első, és azt akarom, hogy olyan…

-         Romantikus legyen? – mosolygott rám iszonyatosan édesen.

-         Pontosan.

-         Most… - nézett a karórájára – most fél 6, mit szólnál egy vacsorához az itteni étteremben?

-         Benne vagyok, úgy is éhes vagyok – pusziltam meg.

-         Akkor addig foglald el magad, én lezuhanyozom - csókolt meg és már el is tűnt a fürdőben. Az asztalhoz sétáltam és elővéve a telefonom tárcsáztam Tomot.

-         Hello hercegnő – szólt bele.

-         Szia, nem zavarlak?

-         Te sosem, Ria úgy sem akar semmit.

-         Összevesztetek?

-         Úgy valahogy, de csak a szokásos. Mi a helyzet ott?

-         A doki megengedte, hogy itt maradjak és még egy hónap és Bill jöhet haza – mosolyogtam.

-         Szuper! – örült meg – ez remek hír, és ő hogy van?

-         Sápadt, de jól. Az orvos azt mondta, hogy nagyon küzd azért, hogy meggyógyuljon.

-         Az én öcsém, nem hiába Kaulitz.

-         Na, igen. Lüke, mint a bátyja.

-         Jaja… Mi? Na, megállj – nevetett fel – bestia nő vagy te.

-         Ezért szeretsz.

-         Csak tudnám mit vétettem.

-         Na, menj a fenébe – nevettem bele a telefonba – beszélsz majd vele?

-         Most hagylak titeket romantikázni, majd holnap felhívom. Ma úgy is békítenem kell az asszonyt.

-         Sok sikert.

-         Nektek is, légy jó.

-         Szia.

Nem sokkal később Bill végzett és felöltözött, majd lementünk az étterembe, hogy megvacsorázzunk. Észrevettem rajta, hogy mióta itt van izomban is felszedett egy kicsit, és nagyon jól állt neki szexi volt, de nagyon.

A kezemet fogva húzott be maga után a szobába, mindent sötétség borított és eszünk ágában nem volt felkapcsolni a villanyt. Az ajtót kulcsra zárva döntött neki, a hírtelen ám bár nem fájdalmas ütéstől egy sóhaj szakadt ki belőlem, ami csak jobban feltüzelte vágyait. Bal lábát az én lábaim közé tolta megakadályozva, hogy mozogjak s kezeim a fejem fölé tartva szenvedélyes csókot nyomott ajkaimra. Játszadoztunk egymással és nagyon is élveztük. Kényeztetette minden egyes porcikámat. Kissé behajlítva a térdeim lejjebb hajoltam, és ahogy az ujjaimmal felfelé toltam a pólóját a felső teste egyre jobban vált szabaddá, amit én a póló útján csókoltam végig. Fejét hátra döntötte és ajkai kissé szétváltak. Mikor felértem a szájához szinte tépni kezdte azokat és gyors ütemben kapta le rólam a ruhám. Ajkaimra önelégült mosoly kúszott, tudtam, hogy kellően felizgattam ahhoz, hogy teljesen eszét vessze. Fenekem alá nyúlva ajkaimat el nem engedve emelt fel s én körbe kulcsoltam lábaim a dereka körül, éreztem azt a bizonyos dudort az ágyékánál s az egy újabb sóhajt csikart ki belőlem. A hangom hallva ő is felnyögött már fele annyira sem bírt várni, mint eddig. A játszadozásnak vége szakadt és őrült tempóban szabadított meg minden felesleges ruhadarabtól, ami még rajtam volt, majd azután magát is. Egy kissé szerencsétlenkedett az óvszerrel, amiért ki is nevettem halkan, de ő csak egy „na, ne nevess ki te kis boszi” megnyilvánulással válaszolt mosollyal az arcomon húztam le magamhoz az arcát és csókoltam meg. Vigyázva tolta szét a térdeimet egymástól, hogy ő kényelmesen befekhessen közéjük. Imádtam, ahogy a teste rám nehezedett és a nyakamba csókolt. Aztán mind kettőnkből megkönnyebbült és hangos sóhaj tört fel mikor belém hatolt. Lassú ütemes mozgásba kezdett ezzel is kényeztetve engem. Felemelte a fejét és a szemembe nézve erős hírtelen lökést kezdett el diktálni, amitől én ívbe megfeszítve a hátam nyögtem fel hangosan. Megcsókolt és ezzel a csókkal egy gyorsabb és vadabb ütembe lépett át és én azt hittem megőrülök, sosem élveztem ennyire a szexet egy férfival se. Egy utolsó nagy lökéssel elérte, hogy mind a ketten elérjük az orgazmust és hangos nyögéssel adjunk hangot annak. Izzadtan és remegő karokkal rogyott a testemre és kapkodta a levegőt. Ajkaimra mosoly húzódott visszagondolva az elmúlt háromnegyed órára. Mikor a légzésünk helyre állt a szívverésünkkel együtt felemelte a fejét a szemembe nézve rám mosolygott és egy hosszú csókot nyomott a számra, majd mellém dőlt és magunkra húzva a paplant háttal a mellkasához vont és átölelve álomba szenderült és én követtem őt.