Pár héttel később Bill egyre sápadtam lett és
nagyon kezdtem érte aggódni, többször elment otthonról és csak hajnalban ért
haza, egy ideig elbírtam nézni ezt, de aztán egyik nap mikor azt gondoltam
nincs otthon kitaláltam, hogy bemegyek a szobájába és körül nézek.
Mikor benyitottam a szobájába sötétség fogadott,
csak itt-ott szűrődött be fény a redőnyök résein, botorkálva az ablakhoz léptem
és felhúztam a redőnyt mire elém tárult Bill Kaulitz szobája. Kupleráj. Akkora
kupi volt, hogy csak lestem, a ruhái szanaszét fiókjai kihúzva ágya
bevetetlenül, de az asztalán rend volt és meg akadt a szemem nem kevés tasakon,
legtöbbje üres volt már, de a többibe fehér por lapult. A szívem összeszorult
és hatalmas sajnálat lett rajtam úrrá, odaléptem az asztalhoz és felemeltem az
egyiket, hogy szemügyre vegyem. Tudtam, hogy drog, de nem akartam elhinni. Bill
idáig jutott? Hogy a droghoz rohan? Vajon mióta csinálhatja…
-
Te
mit keresel itt? – a hang hallatára ijedten kaptam fel a fejem, Bill állt
előttem alsónadrágban nyúzott, de dühös arccal.
-
Bill
én…
-
Mit
keresel a szobámban? – kérdezte idegesen és a kezembe lévő tasakra pillantott –
ki engedte meg, hogy be gyere? – lépett elém.
-
Mióta
tart ez? – emeltem fel a tasakot – mióta drogozol Kaulitz?
-
Ad
azt ide – tartotta felém a markát.
-
Nem!
– léptem el a hátam mögé rejtve a drogot.
-
Add
ide! – közeledett mire szaladni kezdtem a hatalmas szobában. Ő pedig követett.
-
Mire
jó ez? – álltam meg az egyik polc mögött – miért csinálod Bill? – kérdeztem
fájdalmas hangon.
-
Mi
közöd hozzá? – lépett oda és tépte ki a kezemből – azt hiszed, ide jössz és
megváltod a világot? Oh, igen a nagy Shelly Dauerbach, akit mindig mindenki
szeret, segít másokon! – cinikusan.
-
A
drog beszél belőled, ez nem te vagy Bill! Hagyd abba!
-
Honnan
tudod? Nem is ismersz! –vágta a képembe, mire a szemem megtelt könnyel.
-
Ismerlek!
– ordítottam rá – minden egyes porcikádat ismerem! – folytak le a könnyeim – az
istenért, nézz már magadra mit tettél magaddal! Mit szólnának a rajongóid, ha
megtudnák, hogy a nagy bálványuk egy drogos köcsög lett! – kiabáltam teljes
torokból a képébe mire egy hatalmas pofont kaptam, amitől neki estem a falnak.
Tág szemekkel néztem vissza rá, ő pedig rám.
-
Mit
csináltok, az egész… - lépett be a szobába Tom és nézett először Billre majd
rám – Shelly – döbbent meg – mit tettél te idióta? – esett neki öccsének és a
falnak nyomta – képes voltál őt megütni? – ordított öccse sokkos arcába és már
húzta vissza az öklét, hogy megüti mikor én megfogtam azt.
-
Ne
üsd meg – feleltem rideg hangon miközben Bill arcát néztem – épp elég az a
tudat neki, hogy megütött engem. Ha most megütöd, akkor nem lesz lelkiismeret
furdalása.
-
Nem
hiszem el, hogy az öcsém vagy – vágta oda megvetően, majd kiviharzott a
szobából.
-
Shell…
- súgta megtörten a nevem.
Nem feleltem csak megráztam
a fejem és ott hagytam, had őrlődjön csak. Leérve a lépcsőn zokogni kezdtem,
hatalmas csalódottságot és fájdalmat éreztem.
-
Bébi
– jött oda Tom és ölelt magához – annyira, annyira sajnálom! Nem hiszem el,
hogy képes volt megütni téged – fogta meg finoman az arcom, ami zöld és lila
színekben pompázott – gyere, tegyünk rá fagyasztott valamit – húzott a
konyhába.
-
Miért
fajult eddig? – néztem rá megtörten miközben óvatosan az arcomra tett ez zacskó
borsót.
-
Nem
tudom – törölte le a könnyeim – teljesen elment az esze, már nem önmaga a drog
teljesen tönkre tette őt.
-
Segítenünk
kell neki.
-
Segít
neki a hóhér – csattant fel – ezek után szerinted képes lennék megtenni érte
bármit? Megütött téged!
-
Az
öcséd Tom! Kötelességed segíteni neki.
Dühösen kapta el rólam a szemét és szorította
ökölbe a kezét.
-
Nem
hagyhatjuk magára – fogtam oda magam a zacskót.
-
Még
is mit kéne tennünk? Küldjük elvonóra? Biztos jó fényt vetne a bandára –
gúnyosan.
-
Tudsz
jobbat?
-
Nem.
Anya össze fog törni – sóhajtott fel.
-
Nincs
más választásunk, Bill élete a tét, ha ezt tovább folytatja előbb utóbb…
-
Tudom,
oké? – csattant fel – de nem tudtam mit tenni ellene, nem gondoltam volna, hogy
függő lesz – megtörten ült le az egyik bárszékre a tenyerébe temetve az arcát,
tudtam, hogy sír. Így odamentem hozzá és szorosan megöleltem.
Mikor Simone megjött
elmondtuk neki mi történt, teljesen lesokkolta a dolog főleg mikor meglátta az
arcom, zokogva rázta a fejét és közben végig hitetlenkedett, hogy Bill nem
lenne képes, Tom átölelve vigasztalta az anyját.
Két nappal ezután Bill
egyszer sem jött ki a szobájából, kezdtem megijedni, hogy esetleg történt e
valami, ezért csináltam valami ehetőt bementem a szobájába, ahol sötét volt.
-
Bill?
– kérdeztem becsukva magam mögött az ajtót – Bill hol vagy?
-
Mit
keresel itt? – az a hang, istenem a szívem majd széttört a fájdalomtól,
megtört, gyenge rekedt hangja volt. Sokat sírhatott.
-
Hoztam
egy kis… harapni valót – próbáltam természetes lenni, de nem ment kissé féltem
is tőle.
Cinikusan felkacagott és mozgolódni kezdett az
ágyon.
-
Megütöttelek
és ezek után kaját hozol nekem? – kapcsolta fel a kislámpáját.
-
Fene,
a jó szívem - léptem oda hozzá és nyújtottam felé a tálcát, de nem vette el-
Bill, könyörgöm! Enned kell valamit.
Felnézett rám kisírt vörös karikás szemekkel és
megrázta a fejét.
Letettem az éjjeli szekrényre a tálcát és leültem
mellé az ágyra. Félve felé nyújtottam a kezem és végig simítottam az arcát mire
lehunyva a szemeit lefolytak a könnyei.
-
Bill
– csuklott el a hangom – kérlek, ne akarj meghalni.
-
Pedig
azt érdemlem, egy drogos köcsög vagyok.
-
De
segíthetünk – fordítottam magam felé az arcát – újra a régi lehetsz.
-
Sosem
leszek a régi – nézett rám és óvatosan az arcomra tette a kezét és a
hüvelykujjával cirógatott – Shelly… - elhalkulva – annyira… szó nincs arra,
mennyire sajnálom, hogy megütöttelek – ült fel lassan.
-
Az
nem te voltál – feleltem halvány mosollyal – te sosem ütöttél volna meg.
-
De
megtettem – csattan fel, mire félve rezzentem össze – és legszívesebben
felakasztanám magam ezért.
-
Ilyet
ne mondj még egyszer, a családodnak és a rajongóidnak szükségük van rád.
Cinikusan felnevetett.
-
Szükségem
van rád – mondtam ki halkan mire rám nézett ködös szemekkel – ne akarj itt
hagyni – suttogtam.
Ő csak nézett rám
érzelmekkel teli szemekkel, majd a tarkómra csúsztatva a tenyerét magához húzva
megcsókolt.
Sosem hittem volna, hogy
egyszer többet fogok érezni iránta, mint egy barát, ahogy kimondtam azt a
mondatot világosodott meg bennem, hogy valahol mindig is szerettem őt jobban,
mint bárki mást. A csókja érzelmekkel teli volt.
Mikor elhajolt mélyen a
szemembe nézett és halványan elmosolyodott.
-
Mindig
is szerettelek – felelte halkan.
-
Akkor
hagyd abba, a drogozást kérlek!
-
Nem
tudom – hajtotta le a fejét – annyiszor próbáltam, de szükségem van rá.
-
Nem
neked egy orvosra van szükséged, ő tudna segíteni.
-
Elvonóra
akarsz küldeni? – várt ingerülté.
-
Nem
nézem tovább, ahogy egyre jobban leépülsz, ha tényleg szeretsz, megteszed
értem, a családodért!
Felsóhajtott majd bólintott én pedig hihetetlenül
boldog lettem, magamhoz öleltem és megcsókoltam.
-
Köszönöm
– pusziltam meg.
-
Én
köszönöm, annyira jó, hogy… itt vagy mellettem – bújt aranyosan a nyakamba.
-
Most
pedig, egyél – vettem az ölembe a tálcát.
(5)
Eljött a nap.
Billel kézen fogva szálltunk ki az autóból a Wonderland
Center rehabilitációs intézet parkolójában, teljes
inkognitóban. Bill az épületet meglátva megszorította a kezem én pedig
biztatóan rámosolyogtam. Simone elindult a bejárat felé, Tom pedig követte Bill
bőröndjével, mi pedig utoljára sétáltunk be az ajtón.
Tudtam, hogy Bill retteg ettől az egésztől, tudta,
hogy borzalmakon fog átmenni az elvonási tünetek miatt.
A recepción bejelentkeztünk és felkísértek minket
Bill ideiglenes szobájához, nem csalódtam a látványban mivel egy luxusszálloda
kényelmével is felért az intézet. Az exkluzív gyógyszállók extrái között edzőtermek,
luxuséttermek, wellness részleg, könyvtár és sportpályák is szerepeltek.
-
Próbáld
úgy felfogni, mint egy kiruccanást - ültem az ágyára.
-
Borzalmas
kiruccanás lesz – ült le mellém.
-
Arra
gondolj, hogy miért csinálod.
-
Miattatok
– fogta meg a kezem, mire mosolyogva megpusziltam – minden nap meglátogatlak
majd.
-
Nem
akarom.
-
Bill.
-
Borzasztóan
fogok kinézni Shell, nem akarom, hogy úgy láss.
-
Te
nem tudod, hogy néztél ki a szobádban, én láttam. Nem fog eltántorítani attól,
hogy lássalak.
Felsóhajtva bújt a nyakamba.
-
Szeretlek.
–motyogta kisfiúsan.
-
Én
is téged – csókoltam meg mosolyogva.
-
Elintéztünk
mindent – jelent meg Tom és látva minket elmosolyodott.
-
Minden
rendben lesz fiam – mosolygott kedvesen fiára Simone – hidd el, meg fogsz
gyógyulni.
-
Remélem
– húzta el a száját – sajnálom, hogy miattam van ez az egész.
-
Mindig
is én voltam a jó fiú – sóhajtott fel színpadiasan, mire mindannyian
felnevettünk, jó volt hallani újra nevetni Billt.
-
Mennünk
kell – szólalt meg Simone meglátva az orvost – nagyon vigyázz magadra – ölelte
magához könnyes szemekkel fiát.
-
Ne
sírj anya – szorította meg – csak magamat hibáztathatom, hogy ide jutottam.
-
Gyógyulj
meg fiam – fogta keze közé Bill arcát és megpuszilta, majd kisétált a szobából.
-
Hát
öcsi… - sóhajtott fel zavartan a nagy Tom Kaulitz – nem szívesen hagylak itt
de…
-
Így
lesz a legjobb – fejezte be helyette Bill, majd magához rántva szorosan megölelték
egymást – szeretlek Tom.
-
Én
is téged öcskös, én is téged – szorította össze a szemeit – épülj fel mindnél
hamarabb, a rajongók már nagyon várnak minket.
-
Mindent
megteszek, ígérem. – mosolygott rá.
-
A
kocsinál megvárunk – nézett rám, majd öccsére mosolyogva biccentett és elment.
Felém fordult halvány mosollyal, és ahogy meglátta
könny áztatta arcom lefele görbült a szája és szorosan megölelt.
-
Hiányozni
fogsz – szipogtam a vállába.
-
Te
is nekem – csókolt a nyakamba – várni fogsz rám? – nézett a szemeimbe.
-
Hülye
kérdés – mosolyogtam rá – évekig vártam rád Kaulitz, csak ezt te nem tudtad
sosem.
-
Most
már tudom – csókolt meg – menj – lépett el.
-
Látogatni
foglak – dobtam puszit neki – szeretlek.
-
Én
is téged – mosolygott, majd elhagytam a szobát és nem sokra rá az épületet is.
Sírva ültem be a kocsi hátsó ülésére és a villához
érve tudtam csak abba hagyni.
-
Kitakarítom
a szobáját – álltam meg a lépcső előtt.
-
Segítek
– ajánlotta fel Tom.
-
Én
pedig főzök valami ebédet – sétált be a konyhába Simone.
Így teltek a napok és a hetek is, minden nap
bejártunk Billhez, de ahogy egyre jobban kezdett rosszul kinézni úgy hagyta
abba a látogatást Simone és Tom is, nem voltak képesek végig nézni. Hibáztatták
magukat ezért, de én megértettem őket.
A közepe felé már engem sem nagyon akartak
beengedni, de ragaszkodtam hozzá, ez volt akkor is mikor bevásároltam jó sok
nasiból, hogy azt együtt együk meg, ugyan is azt terveztem, hogy bent maradok
nála éjszakára.
-
Jó
ötlet ez? – kérdezte Tom az ágyamon ülve miközben pakoltam össze azt a pár
ruhát.
-
Nem
érdekel, hogy jó-e vagy rossz, ott akarok vele lenni. Szüksége van rám.
-
Tényleg
ennyire szereted őt? – nézett fel rám.
-
Tudod…
- ültem le mellé – valahol mélyen mindig is szerelmes voltam belé, csak mivel
mindig is valami fura kötelék volt közöttünk nem vettem észre – néztem rá.
-
Örülök,
hogy te vagy az úgy értem… mindig is éreztem, hogy te vagy neki a nagy Ő.
Régebben mindig megkérdeztem, hogy Te mi
lenne ha Shelly-vel lenne valami? Erre ő csak lehülyézett mondván, hogy a
legjobb barátja vagy.
-
Sosem
akarlak titeket elveszíteni – szorítottam meg a kezét.
-
Nem
fogsz, ha csak nem lépsz félre – viccelődött.
-
Olyan
marha vagy – nevetve.
-
De
ezért szeretsz – puszilta meg a fejem felállt, de visszafordult kifele menet –
azért gumit vigyél – kacsintott vigyorogva.
-
Tűnj
már el! – vágtam hozzá nevetve a párnám – idióta – mosolyogtam.
Mikor befejeztem a pakolást elköszöntem és Bill
autójába beülve elindultam az intézet felé.
-
Jó
napot – köszöntem Bill orvosának mikor odaértem.
-
Jó
napot Kisasszony – mosolygott rám kedvesen – mire készül? – mikor meglátta a
táskám.
-
Arra,
hogy itt alszom ma Billel.
-
Ez
nem jó ötlet – csóválta a fejét – Bill sem szívesen látja magát, ne értse
félre, de nem akar látogatókat fogadni.
-
Tudom,
de nem érdekel.
-
Maga
nagyon makacs – mosolygott rám.
-
Tudom
– nevettem fel – de szüksége van rám doktor úr.
Az idősödő orvos felsóhajtott és megdörzsölte a
homlokát.
-
Legyen
– bólintott – maradhat, de csak ma éjszakára.
-
Köszönöm
– lelkesültem fel – hogy halad a rehabilitációja?
-
Remekül
– indultunk el lassan a szobája felé – nagyon erős és kitartó, mindent megtesz,
hogy elfelejtse a drogot.
-
Mikor
jöhet ki?
-
Még
egy hónap legalább.
-
Egy
hónap? – szomorúan.
-
Ennek
örülnie kéne, a legtöbb ember akár évekig is itt van, de Bill még csak
2hónapja.
-
Igaza
van.
-
Biztos
örülni fog magának – biccentett az ajtó felé – viszontlátásra.
-
Viszlát
– bólintottam, majd bekopogtam az ajtón, de nem kaptam választ így bementem.
Az ágyán feküdt csukott szemmel és zenét
hallgatott, letettem a táskám és leültem mellé az ágyra, mire ő ijedtében
felpattant.
-
Shell
– könnyebbült meg – megijesztettél.
-
Ne
haragudj – pusziltam szájon – szia.
-
Szia
– mosolygott rám – csinos vagy – mért végig – nagyon – mosolyodott el - én meg,
mint a mosott szar – nézett végig magán.
-
Nekem
tetszel – biccentettem oldalra a fejem, halványan elmosolyodott – van egy jó
hírem?
-
Na,
mi az? - ült ki az ágy szélére.
-
Itt
alszom – hatalmas vigyorral.
-
Mi?
– dermedt meg.
-
Nem
is örülsz? – biggyesztettem le a szám.
-
Nem
akarom, hogy lásd, mit csinálnak itt velem.
-
Hányszor
mondjam, hogy nem érdekel? Veled akarok lenni – csattantam fel – ennyire nehéz
felfogni? – álltam fel mérgesen.
-
Hé-hé
– kapta el a karom – nyugi – simította végig az arcom – ne haragudj, hiányoztál
– csókolt meg.
-
Te
is nekem, ne küldj el.
-
Nem
foglak, a doki csak úgy belement?
-
Nem
csak úgy, de meggyőztem.
Magához ölelt és megpörgetett.
-
Na
– nevetve.
-
Ismerős
ez a fülbevaló – nézte meg közelebbről – ez az, amit még tőlem kaptál régen? –
lepődött meg.
-
Bizony
– bólogattam.
-
Még
mindig nagyon szép.
-
Szeretem
hordani – mosolyogtam átkarolva a nyakát.
-
Mit
csináljunk estig? – vonogatta huncutul a szemöldökét.
-
Nem
azt, amire gondolsz – öltöttem ki a nyelvem.
-
Olyan
vagy…
-
Az
lenne az első, és azt akarom, hogy olyan…
-
Romantikus
legyen? – mosolygott rám iszonyatosan édesen.
-
Pontosan.
-
Most…
- nézett a karórájára – most fél 6, mit szólnál egy vacsorához az itteni
étteremben?
-
Benne
vagyok, úgy is éhes vagyok – pusziltam meg.
-
Akkor
addig foglald el magad, én lezuhanyozom - csókolt meg és már el is tűnt a
fürdőben. Az asztalhoz sétáltam és elővéve a telefonom tárcsáztam Tomot.
-
Hello
hercegnő – szólt bele.
-
Szia,
nem zavarlak?
-
Te
sosem, Ria úgy sem akar semmit.
-
Összevesztetek?
-
Úgy
valahogy, de csak a szokásos. Mi a helyzet ott?
-
A
doki megengedte, hogy itt maradjak és még egy hónap és Bill jöhet haza –
mosolyogtam.
-
Szuper!
– örült meg – ez remek hír, és ő hogy van?
-
Sápadt,
de jól. Az orvos azt mondta, hogy nagyon küzd azért, hogy meggyógyuljon.
-
Az
én öcsém, nem hiába Kaulitz.
-
Na,
igen. Lüke, mint a bátyja.
-
Jaja…
Mi? Na, megállj – nevetett fel – bestia nő vagy te.
-
Ezért
szeretsz.
-
Csak
tudnám mit vétettem.
-
Na,
menj a fenébe – nevettem bele a telefonba – beszélsz majd vele?
-
Most
hagylak titeket romantikázni, majd holnap felhívom. Ma úgy is békítenem kell az
asszonyt.
-
Sok
sikert.
-
Nektek
is, légy jó.
-
Szia.
Nem sokkal később Bill végzett és felöltözött, majd
lementünk az étterembe, hogy megvacsorázzunk. Észrevettem rajta, hogy mióta itt
van izomban is felszedett egy kicsit, és nagyon jól állt neki szexi volt, de
nagyon.
A
kezemet fogva húzott be maga után a szobába, mindent sötétség borított és
eszünk ágában nem volt felkapcsolni a villanyt. Az ajtót kulcsra zárva döntött
neki, a hírtelen ám bár nem fájdalmas ütéstől egy sóhaj szakadt ki belőlem, ami
csak jobban feltüzelte vágyait. Bal lábát az én lábaim közé tolta
megakadályozva, hogy mozogjak s kezeim a fejem fölé tartva szenvedélyes csókot
nyomott ajkaimra. Játszadoztunk egymással és nagyon is élveztük. Kényeztetette
minden egyes porcikámat. Kissé behajlítva a térdeim lejjebb hajoltam, és ahogy
az ujjaimmal felfelé toltam a pólóját a felső teste egyre jobban vált szabaddá,
amit én a póló útján csókoltam végig. Fejét hátra döntötte és ajkai kissé
szétváltak. Mikor felértem a szájához szinte tépni kezdte azokat és gyors
ütemben kapta le rólam a ruhám. Ajkaimra önelégült mosoly kúszott, tudtam, hogy
kellően felizgattam ahhoz, hogy teljesen eszét vessze. Fenekem alá nyúlva
ajkaimat el nem engedve emelt fel s én körbe kulcsoltam lábaim a dereka körül,
éreztem azt a bizonyos dudort az ágyékánál s az egy újabb sóhajt csikart ki
belőlem. A hangom hallva ő is felnyögött már fele annyira sem bírt várni, mint
eddig. A játszadozásnak vége szakadt és őrült tempóban szabadított meg minden
felesleges ruhadarabtól, ami még rajtam volt, majd azután magát is. Egy kissé
szerencsétlenkedett az óvszerrel, amiért ki is nevettem halkan, de ő csak egy „na,
ne nevess ki te kis boszi” megnyilvánulással válaszolt mosollyal az arcomon
húztam le magamhoz az arcát és csókoltam meg. Vigyázva tolta szét a térdeimet
egymástól, hogy ő kényelmesen befekhessen közéjük. Imádtam, ahogy a teste rám
nehezedett és a nyakamba csókolt. Aztán mind kettőnkből megkönnyebbült és
hangos sóhaj tört fel mikor belém hatolt. Lassú ütemes mozgásba kezdett ezzel
is kényeztetve engem. Felemelte a fejét és a szemembe nézve erős hírtelen
lökést kezdett el diktálni, amitől én ívbe megfeszítve a hátam nyögtem fel
hangosan. Megcsókolt és ezzel a csókkal egy gyorsabb és vadabb ütembe lépett át
és én azt hittem megőrülök, sosem élveztem ennyire a szexet egy férfival se. Egy
utolsó nagy lökéssel elérte, hogy mind a ketten elérjük az orgazmust és hangos
nyögéssel adjunk hangot annak. Izzadtan és remegő karokkal rogyott a testemre
és kapkodta a levegőt. Ajkaimra mosoly húzódott visszagondolva az elmúlt
háromnegyed órára. Mikor a légzésünk helyre állt a szívverésünkkel együtt
felemelte a fejét a szemembe nézve rám mosolygott és egy hosszú csókot nyomott
a számra, majd mellém dőlt és magunkra húzva a paplant háttal a mellkasához
vont és átölelve álomba szenderült és én követtem őt.
Nagyon jókat irsz:)Remélem tudod ki vagyok:)
VálaszTörlés