A year in Seoul - Ep2

Mikor kiszálltam a repülőgépből legszívesebben földet csókoltam volna, megkönnyebbülve hatalmas vigyorral az arcomon szedtem össze a bőröndjeim és néztem körbe a hatalmas Szöuli reptéren.
Itt-ott kissé dzsungel hangulatot alakítottak ki a hatalmas növényekkel, nekem nagyon bejött! Miután kinézelődtem magam próbáltam a várakozókra fókuszálni, hátha valaki kijött elém a pótcsaládomból.

A sok ember miatt nem láttam valami jól így felálltam az egyik padra és onnan kémleltem a tömeget, elég sokan mérgesen néztek rám.

-        Mianhamnida! – biccentettem s lemásztam a padról és hatalmas sóhajok közepette leültem – gyorsan bele kell tanulnom az itteni szokásokba, ez nem Amerika. Figyelj jobban Eva – ütöttem fejbe magam (ezt is a koreai filmekből tanultam el).

-         Eva Johnson kisasszony?

A nevem hallatán felkaptam a fejem az előttem álló férfira tisztára, mint a Man in Black.

-         Igen – bólintottam – maga ki?

-        Önért jöttem, kérem, kövessen – fogta meg a táskáim és indult el, mire észbe kaptam, majd hogy nem eltűnt így futásnak eredtem utána.

-        Meg tudhatom, milyen családnál is leszek pontosan, mert semmit nem tudok – puhatolóztam kifele menet a reptértől.

-        A miniszterelnök családjánál – lépett oda egy fekete Mercedes limuzinhoz.

-        Mi? – kaptam sokkot.

A m… miniszterelnök?
Na, ne, ez egy kibaszott vicc ugye?

-         Kérem, üljön be – mutatott a nyitott autóra.

Sokkos állapotban szálltam be és meredtem magam elé, egy évig a Dél-Koreai miniszterelnök mostohalánya leszek?

Az úton végig a környéket néztem, egyszerre voltam iszonyatosan boldog és iszonyatosan sokkos.
Végre Szöulban voltam, de mint a miniszterelnök „családtagja”.

Mikor az autó megállt az ölemből az ablakon néztem ki.
Oh, te jó ég!

-        Megérkeztünk – nyitotta ki nekem az a férfi az ajtót és segített kiszállnom.

-        Itt fogok élni egy évig? – nyöszörögtem - biztos csak álmodom. Csípjen meg – tartottam felé a karom.

-        Hogyan? – vonta fel a szemöldökét döbbenten – de kisasszony…

-        Csípjen meg!
Vonakodva, de finoman megcsípett.
     -    Nem álom – vigyorodtam el – úristen! – túrtam a hajamba.

-        Végre itt vagy! – robbant ki egy nálam kissé fiatalabb lány és lefutva a lépcsőkön a nyakamba ugrott.

-        Oh.. . – hőköltem meg és nem kicsit meg is lepődtem.

-        Da Hye vagyok – nézett rám hatalmas mosollyal – annyira örülök, hogy itt vagy Eva, már alig bírtam magammal azt hittem sosem érsz ide!

Vett egyáltalán levegőt?

-         Te vagy az…

-        Elnök lánya, igen – bólintott – biztos nagyon meglepődtél mikor megtudtad, hogy velünk fogsz élni, istenem annyira jó lesz! Elviszlek a legjobb áruházakba, elmegyünk moziba meg koncertekre, állatkertbe… - sorolta teljesen bele élve magát.

-        Da Hye – szólalt meg a lépcső tetejéről egy mély férfihang – lányom, hagyd egy kicsit levegőhöz jutni szegényt, alig ért ide te már zúdítasz rá mindent.

-        Oh, tényleg… - szívta be az alsó ajkát – Mianhamnida – biccentett – Édesapám, nézd milyen gyönyörű Eva.

-        Oh, én? – jöttem zavarba - dehogy is – legyintettem.

-        Üdvözöllek Eva Johnson – lépett oda hozzánk kedves mosollyal.

-        Elnök úr – hajoltam meg tisztelettudóan, amin ő kedvesen kacagni kezdett.

-        Ugyan már – fogta meg a vállaim és egyenesített fel – szólíts csak Ahjussinak – ölelt magához finoman.

-        Bizony, hiszen egy teljes évig a családhoz tartozol – mondta még mindig izgatottan Da Hye.
Az öltönyös férfi megfogta a bőröndjeim és követve minket behozta utánunk a hatalmas házba.
     -   Gyere, meg mutatom a szobádat – ragadta meg Da Hye a csuklóm.

-        Nem vagy éhes? – szólt utánunk Ahjussi.

-        Nem köszönöm – ráztam meg finoman a fejem – inkább pihennék egy kicsit.

-        Hát persze nagyon hosszú utad volt, igaz? Miután pihentél mindent el kell mesélned arról a helyről ahonnan jöttél Jó unnie?

-        Oh ye – bólintottam mosolyogva.

-        Ez itt a szobád – nyitott be egy hatalmas két szárnyas ajtón és én megpillantottam a szobámat – remélem, tetszik!

-        Mi az, hogy! – vigyorogtam rá – imádom – öleltem meg.

-        Ennek örülök én választottam ezt a szobát, gondoltam, hogy ez tetszeni fog.

-        Köszönöm Da Hye – mosolyogtam rá.

-        Ugyan – legyintett – most már a nővérem vagy – kacsintott – most magadra hagylak, aludj egy kicsit.

-        Rendben.

Hatalmas vigyorral integetett párat és kiment becsukva az ajtót én pedig szintén nagy vigyorral vetődtem az ágyra fetrengtem rajta egy kicsit majd elnyomott az álom.

Koreai szavak jelentése, melyek előfordultak a részben:
Mianhamnida – Bocsánat
Ahjussi - bácsikám [idősebb, általunk ismert úr megszólítása, nem feltétlenül rokon]
unnie -  a lányok hívják így a náluk idősebb lányokat