A year in Seoul - Ep21

Mikor beléptem a szobájába halványan elmosolyodtam, sápadt arccal feküdt a fehér kórházi ágyon csukott szemmel. Halkan odaléptünk az ágy mellé.

-         Jó reggelt Csipkerózsika – szólalt meg viccelődve Taeyang, Jiyong pedig a hang hallatán kinyitotta a szemeit s mikor meglátott minket elmosolyodott, kicsit kába volt a fájdalomcsillapítók miatt, amit beadtak neki.

-         Sziasztok, jó látni titeket.

-         Téged is haver, már azt hittük itt hagysz minket – Seunghyun vigyorogva – komolyan a frászt hoztad ránk.

-         Nagy bulit hoztunk össze mi? – vigyorodott el.

-         Ha Eva nem szól a fülünkbe, hogy vérzel akkor talán komolyabb is történhetett volna.

-         Eva-nak köszönheted, hogy még itt vagy hyung – bökött engem oldalba Seungri mire zavarba jöttem.

-         Jaj, maradjatok már, ti is észrevettétek volna – mentegetőztem.

-         Nézzétek, hogy elpirult – cukkolt Da Hye is.

-         Utállak titeket – nevettem fel a könnyeimmel küszködve ugyan is iszonyatosan megkönnyebbültem látva Őt, hogy jól van és fel fog épülni.

-         El ne sírd magad Noona – karolta át a vállam Taeyang.

-         Én csak… - csuklott el a hangom s a számhoz emelve a tenyerem a plafonra meredtem -… el sem tudom mondani mennyire, boldog vagyok, hogy nem haltál meg – mosolyogtam Jiyongra miközben a könnyeim folytak végig az arcomon.

-         Bébi – lágyult el az arca – gyere ide te kis buta – tárta szét finoman a karjait én pedig sírva hozzá bújtam figyelve a sebére.

-         Hát akkor… - köszörülte meg a torkát Seungri – mi lelépünk – indult el kifelé a többieket rángatva maga után – holnap jövünk látogatóba, és csak óvatosan – vigyorgott.

-         Ez az, semmi rosszalkodás a végén még valami kárt tesztek magatokban – viccelődött Taeyang.

-         Nagyon vicces srácok – mutatott be nekik Jiyong vigyorogva, majd integetve távoztak.

-         Azt hittem végem van – szólalt meg miután leültem egy székre.

-         De hogy lehettél ilyen felelőtlen? Tudtad jól, hogy ott van az egyik tűzijáték – néztem rá mérgesen.

-         Én kérek elnézést, hogy kiment a fejemből – vágott vissza – nem szándékosan akartam magam felrobbantani, elhiheted.

-         Ne haragudj – hajtottam le a fejem – csak nagyon megrémültem.

-         Jól vagyok, túléltem és felépülök, szóval nincs gáz – fogta meg a kezem – hallottam a hangod.

-         Tessék? – néztem rá értetlenül.

-         Beszéltél hozzám, valamilyen szinten magamnál voltam mikor bevittek az öltözőbe, akkor… beszéltél hozzám.

-         Oh… - jöttem azonnal zavarba – nos, igen.

-         Most beszélhetünk.

Teljesen lefagytam, egy szó nem jött ki a számon, valóban el akartam neki mondani, de nem így, így nem megy. Tökre leblokkoltam.

       -          Eva?

-      -          Igen?

-      -           Mit szerettél volna mondani a koncert előtt?

Oh, istenem most segíts ki! Képtelen voltan elmondani neki az igazat.

-         Eva, tökre úgy viselkedsz, mintha nem ismernénk egymást pedig átmentünk már egy-két dolgon, ha jól emlékszem. Na meg nem is…

-         Saranghae! – fojtottam belé a szót ezzel a kijelentéssel s lehajtottam a fejem ökölbe szorítva az öklöm.

-         T-tessék? – hallottam a hangján a megdöbbenést – mond újra.

-         Jiyong…

-         Mond ki! – parancsolt rám ijesztően, hatalmas szemekkel néztem rá.

-         S-saranghae– mondtam immáron a szemébe nézve.

Egymás szemébe meredve próbáltuk kitalálni, hogy éppen mire gondol a másik s ekkor megpillantottam, hogy az ő szemei könnyel telnek meg.

-         A helyzetet nézve én most nem tudok mozogni, szóval… megölelnél?

Megütközve néztem rá, majd bólintva egy aprót megemelkedtem a székből és óvatosan megöleltem ő pedig az arcát a nyakamba fúrta és egy mély lélegzetvétel után belecsókolt.

-        -       Saranghae…

Szótár:

Saranghae – Szeretlek
Hyung - fiúk szólítják így a náluk idősebb fiúkat.