A year in Seoul - Ep20

A stadionban hatalmas rohanás volt, fél óra volt hátra a kezdésig és mindenkinek pattanásig feszültek az idegei. A fiúk is kezdtek egyre jobban izgulni, Daesung és Taeyang elvonultak, hogy külön-külön készüljenek fel a koncertre, Seungri Da Hyvel a kanapén ültek és egymás kezét fogva hallgattak zenét, Seunghyun a telefonját babrálta Jiyong pedig, nos… fogalmam sincs hova lett.

Akkor arra a döntésre jutottam, hogy megkeresem és elmondom neki az igazat, így is tettem. Felálltam a székből és elindultam megkeresni, végül a színpad mögött találtam meg a földön guggolva figyelte, ahogy Gaho összevissza mászkál, rajta is látszott az idegesség.

    -        Szia – guggoltam mellé.

    -        Hm? – pillantott rám – oh, hello – köszönt vissza.

    -        Min gondolkoztál? – kedveskedtem.

    -        Fura érzésem van, rossz érzés. Valami történni fog.

-        Jaj, ne legyél ilyen negatív – löktem meg finoman – felmentek és taroltok, mint mindig, csináltok egy hatalmas bulit.

-         Kösz – mosolygott rám.

-         Igazán nincs mit – néztem Gahora, aki ép akkor sétált oda hozzám és ugrott fel az ölembe az első két lábával – szia, nagyfiú – simogattam meg a fejét, aztán újból körútra indult.

A gyomrom görcsbe rándult mikor eszembe jutott a valódi ottlétem, a számba haraptam és sandán Jiyongra néztem, majd vettem egy nagy levegőt.

-         Szeretnék… - kezdtem bele, de akkor megjelent egy férfi.

-         Jiyong, megbeszélés – nézett a srácra, majd tovább ment.

-         Sajnálom – állt fel s felsegített engem is – majd a koncert után beszélünk, rendben? – mosolygott rám kedvesen.

-         Rendben – bólintottam halvány mosollyal.

-         Kívánj sok szerencsét.

-         Hvaithing! – hajlítottam be a karom ökölbe szorítva.

Mosolyogva követte a tettemet, majd magához húzva egy gyors ölelést és nagy meglepetésemre egy puszit is kaptam az arcomra, majd sietve elment Gaho pedig rohant utána.

Mérgesen dobbantottam egyet a lábammal, végre meg volt az alkalom erre jött az a fazon és mindent elrontott.

A fiúk megbeszélése alatt mi Da Hye-vel nem lehettünk jelen így elszaladtunk megnézni a rajongók beeresztését. Hát én azt hittem rosszul leszek, ha nem voltak 500,000-ren akkor sehányan. Mindannyian a miatt az öt srác miatt jöttek el, hogy láthassák őket élőben, hogy velük együtt tomboljanak. Ha tudnák, hogy mi ketten mennyi időt töltünk velük… meg a többi dolgot, ami közöttünk történik, azt hiszem, már régen halottak lennénk.

A koncert gondmentesen elkezdődött, a fiúk pörögtek a rajongók sikítoztak, hatalmas bulit csináltak a srácok, aztán Jiyong érzése beigazolódott.

Túl közel állt az egyik pirotechnikai tűzijátékhoz, így az mikor működésbe indult eltalálta Jiyong oldalát. A színpad mögött mindannyian lélegzet visszafojtva figyeltük, hogy milyen állapotban van, azonban a következő szünetig le sem jött a színpadról.

Láttam a srácokon, hogy figyelnek rá, de akkor is aggódtam, vajon megsérült? Ha igen mekkora lehet a sérülése? Aztán mikor egy pillanatra ráláttam a sérült oldalára észrevettem, hogy vérzik, teljesen lefehéredtem és kétségbeesetten rohantam oda az egyik kapcsolattartóhoz és a kezéből kiragadtam a készülékét, majd a számhoz emeltem.

-         Srácok! Jiyong megsérült! Azonnal le kell hozzátok a színpadról. MOST! – kiabáltam bele, majd visszaadva a pasinak a színpad lépcsőjéhez rohantam.

Nem sokkal rá a színpadon a fények kihunytak jelezve a szünetet és T.O.P meg Bebe átkarolva hozták le a szinte már eszméletét vesztett Jiyongot. Az öltözőbe vitték ahol a kanapén végig fektették és hívták a mentőket, rohantam az öltözőhöz ahol rengetek ember volt így bunkó módon mindenkit félre lökve befurakodtam.

-         Hogy van? – ragadtam karon Seungrit aki idegesen remegett nézve Jiyong verejtékező arcát.

-         N-nem tudom – nézett rám – minden annyira hírtelen történt, ó istenem, azt hittem nincs semmi baja – dörzsölte az arcát.

-         Jiyong – toltam arrébb a srácokat és guggoltam a kanapé mellé megfogva a kezét – hallasz engem? – tettem a tenyerem az arcára – nem lesz semmi baj, hamarosan itt vannak a mentősök.

-         Eva, nagyon vérzik – felelte kétségbeesetten Da Hye.

Remegő kezekkel nyúltam oda finoman az oldalához és néztem meg a sebét, mikor megpillantottam az egész oldalát beterítő égést a számhoz kaptam, majd ránéztem könnyes szemekkel.

-         Megígérted, hogy a koncert után beszélünk – mondtam elcsukló hangon közel hajolva a füléhez – fontosat akarok elmondani neked, ezért kérlek… - elcsuklott a hangom -… könyörgöm Jiyong, hogy ne csinálj hülyeséget.

Mikor a mentősök megérkeztek a hordágyon a kocsiba fektették és elszáguldoztak vele a legközelebbi kórházba.

Mi a fiúkkal, a kisbusszal mentünk a kórházhoz, a váróban pedig idegesen és kétségbeesetten vártuk a fejleményeket. Da Hye és Seungri egymásban tartották a lelket, Daesung érzékeny lelkével sírdogált a széken ülve. Taeyang fel-alá járkált idegesen, Seunghyun pedig a padlón ült a fejét hátra vetve.
Én pedig… nos, én Jiyong pulóverét szorongatva a legtávolabbi helyen ültem, majd megőrültem a várakozásban, fél óra telhetett el így a szörnyű várakozásban mikor a doktor úr és egy ápoló nő jelent meg.

    -        Önök Ji Yong hozzátartozói?

    -        Igen – sietett oda Taeyang – hogy van?

-         Az életveszélyen túl van, súlyos égési sérülést szenvedett, a sebet elláttuk, de pár napig a kórházban kell maradnia megfigyelés alatt.

-         Be lehet menni hozzá?

-         Szerintem most már magához tért, szóval igen – biccentett.

-         Köszönjük – hajoltak meg a fiúk s a doktor és a nővér távozása utána sietősen neki iramodtunk a szoba irányába.

Szótár:
Hvaithing - A rajongók által buzdításként használt legnépszerűbb kifejezés, ami az angol fighting (harcolni) szóból ered.