A year in Seoul - Ep19

A fürdőben eltöltött idő után pár órával már a Japán utcákat jártam, megnéztem minden nevezetességet, az összes parkot és árusokat. Imádtam az egészet, a gyönyörű kertek hangulatát, aztán valahogy elkeveredtem egy meseszép templomhoz, hatalmas több százfokú lépcső vezetett fel egy piros boltívhez, ami a templom bejárata volt.

Szépen ráérősen felsétáltam a lépcsőn s felérve végig simítottam a boltívet aztán oldalra kaptam a fejem és egy buddhista papot pillantottam meg, ahogy engem néz, majd elmosolyodott így oda sétáltam hozzá s a tenyereimet összenyomva meghajoltam előtte.

    -        Jó napot atyám – köszöntem neki angolul.

-        Isten hozott leányom – biccentett kedvesen – mi szél hozott erre a szent földre?

-        Először járok Japánban és a körutam ide vezetett, esetleg szabad körbe sétálnom ezt a helyet?

-        Természetesen, ide bárki bejöhet, akinek tiszta a szíve.

-        Köszönöm – hajoltam meg ismét úgy, mint az elején s kikerülve elindultam bejárni a templom területét.

Hatalmas ezer éves fák szegélyezték a kavicsos utakat és szebbnél szebb kertek terültek el. Olyan volt mintha egy mesében sétáltam volna, lélegzet elállítóan szép volt az egész, mikor végeztem a körutammal megkerestem a papot, hogy elköszönhessek és ő megáldott engem, hogy legyen boldog és szép életem.

Hát, reménykedtem benne, hogy teljesül.

Visszaérve a Hotelbe vettem egy gyors zuhanyt és beültem a tv elé értelmetlen japán műsorokat lesni. Teljesen egyedül voltam ugyan is Da Hye elment városnézésre Seungrival a többiek pedig a szobájukban pihentek, hogy fittek legyenek az esti koncertre. Az elkövetkezendő órákat végig szenvedtem, már nem tudtam, hogy ülni illetve feküdni azon a kanapén, iszonyatosan unatkoztam, aztán egyszer csak kopogtak. Hatalmasat nyögve keltem fel a kanapéról és nyomott kócos hajjal nyitottam ajtót.

    -        Jiyong – nyögtem ki a nevét meglepődve.

    -        Szia – intett halvány mosollyal – nem zavarlak?

-        Nem – túrtam a hajamba – éppen… - néztem vissza a kanapéra – rohadtul unatkoztam.

Nem szólt semmit csak vadul nekem esett, először tág szemekkel levegő vétel nélkül próbáltam feldolgozni, aztán pedig eltolni, a lábával berúgta az ajtót majd neki döntött. Szorosan tartott esélyem se lett volna eltolni. Aztán elgyengültem s hagytam magam, az érdekes világos rágógumi kék és rózsaszín hajába túrtam s hagytam, hogy a csípőjéhez emelje a combom. Vad volt és szenvedélyes, nem húztuk az időt az ölébe kapva a szobámba vitt és ott szinte azonnal megszabadultunk a ruháinktól és vad egyben szenvedéllyel teli egy órát töltöttünk együtt bezárkózva a szobámba.

Este az autóban ülve Da Hye nagyon virult így rögtön gondoltam, hogy történt közöttük valami, meglöktem a vállát és rá vigyorogtam.

    -         Elmondod, végre mitől virulsz ennyire?

-         Seungri megcsókolt ma egy gyönyörű kertben – csillogó szemekkel – istenem olyan csodálatos volt Eva!

-        Látod? Még jó, hogy nem enyhültem a nyafogásodnak miszerint nekem is mennem kellett volna – tettem karba a kezem – ha elmentem volna veletek nem csókolt volna meg.

-        Jaj, Eva – ölelt meg szorosan – madarat lehetne velem fogatni, annyira boldog vagyok.

-        Örülök nektek – mosolyogtam rá.

-        Nem akarjuk elsietni, szóval még nem jöttünk össze csak randevúzgatunk meg ilyenek.

-        Helyes.

-        Te mit csináltál, amíg távol voltunk? – kíváncsiskodott.

-        Hát… - tűrtem a rakoncátlan tincsem a sapkám alá – fetrengtem a kanapén és idióta japán sorozatokat lestem – feleltem zavartan.

-        Hazudsz – hunyorgott rám – mond csak, Jiyong járt a lakosztályunkon, igaz?

-        Da Hye – nyüszögtem – nem bírtam nemet mondani – fogtam a fejem – lefeküdtem vele.

-        Eva! – kiáltott fel mire a sofőr a visszapillantóba nézett vissza ránk – sajnálom – biccentett felé – komolyan lefeküdtetek? – halkabban.

-        Igen – bólintottam – pedig nekem gyűlölnöm kéne őt.

-        Hogy gyűlölhetnéd? Hiszen szereted őt.

-        Ez a baj, talán előbb kéne vissza utaznom az Államokba és akkor…

-        Erről ne is álmodj! Még majdhogy nem fél éved van hátra, biztos, hogy nem engedem, hogy előbb haza utazz. Beszélj GD-vel, mond el neki, hogyan érzel.

-        Persze, alázkodjak meg?

-        Nem erről beszélek – sóhajtott fel – talán ő is pont így érez irántad, megvallom, elég furcsán viselkedik a napokban – ráncolta a homlokát - és amikor tegnap éjjel Taeyang megjelent a Hotelben, a karjaiban veled teljesen kétségbeesett, azonnal az ő szobájába kellett vinnünk és nem is moccant mellőled egy percre sem.

Végig ott volt mellettem? Lehetséges lenne, hogy ő is úgy érez, mint én? De mi van, ha megmondom neki az érzéseim és pofára esek?

Félek.

Rettegek.

Szeretem.