A year in Seoul - Ep12

Idegesen szeltem a lépcsőfokokat lefelé, feladtam a lift hívásával való harcot semmi türelmem nem volt kivárni, míg felért így a lépcsőzést választottam.

Azonban fél úton megálltam és a lépcsőre roskadtam, sírni kezdtem. Soha senki nem hívott még ribancnak, sem szajhának, nem is tartottam magam egyiknek sem. Tisztában voltam azzal, hogy Seunghyun az alkohol miatt kelt ki magából még is iszonyatosan fájt és rosszul esett. Kapkodva a levegő után sírtam csöndesen a kihalt lépcsőházban aztán hangokat hallottam, a fiúkét és Da Hye hangját, biztos voltam, hogy engem keresnek, de nem tudtam megszólalni. Kis idő elteltével valaki leült mellém, a cipőjéből rögtön tudtam, hogy Taeyang az.

Nem sokat tudtam róla és nem is sokat beszélgettünk eddig, de volt valami féle kisugárzása, áradt belőle a kedvesség és vonzott magához, kezdtem egyre jobban megkedvelni.

    -         Sajnálom – szólalt meg halkan kis idő elteltével.

-         Nem te mondtad ki – emeltem fel a fejem szipogva s töröltem meg a szemem.

-         Nem tudom mi ütött hyungba – fordult felém – de biztos nem gondolta komolyan.

-         Aish… – túrtam a hajamba mérgesen – annyira… annyira fel tudnék most robbanni.

-         Gyere velem – fogta meg a kezem és elkezdtünk fel felé lépcsőzni, de nem álltunk meg a lakásuknál, hanem tovább mentünk egyenesen a tetőre.

Mikor kiléptem az ajtón megcsapott a kellemes esti őszi szél, csak egy reflektor világította meg a tetőt lentről a kocsik zaja szűrődött fel és az egész várost látni lehetett.

    -         Dühös vagyok, de attól még nem akarok öngyilkos lenni.

Taeyang elnevette magát s elengedve a kezem a magas peremhez lépett.

-         Miért jöttünk fel ide? – léptem mellé és lenéztem, de azonnal meg is bántam – oh, te jó ég – hunytam le a szemem, miután gyorsan visszaegyenesedtem.

-         Ha dühös vagyok, akkor mindig ide jövök, és egy hatalmasat ordítok a városra, a kocsik zaja elnyomja így senki nem hallja – nézett rám.

-         Most azt akarod, hogy ordibáljak, mint valami féleszű? – vontam fel a szemöldököm.

-         Hé – lökött meg finoman vigyorogva – hidd el, nagyon jót tud tenni.

-         Erre nem vagyok képes – nevettem el magam.

-         Dehogy nem, ha akarod még a fülem is befogom – mondta és követte tettekkel.

Vigyorogva megráztam a fejem, majd nagy levegő és kiengedtem a hangom, vagy egy percig ordítottam és Taeyang pedig nevetett és ő is ordított egy sort. Ezután nevetve ültünk le a betonra.

-         Köszönöm – fogtam meg a kezét mosolyogva – ezen túl, ha valami gondom lesz, nem a 911-et hívom, hanem téged – döntöttem a fejem a vállára.

-         Jól teszed. Jó fej csaj vagy te, és azért mert élvezed az életet még nem vagy sem ribanc sem szajha. Szóval emiatt ne aggódj.

-         Oppa – néztem rá ellágyulva – te leszel bátyám, amíg itt vagyok Szöulban.

-         Rendben eonni – puszilta meg a homlokom mikor elkezdett csörögni a telefonja, előhalászta a zsebéből és a füléhez emelte – ye? /…/ne. a tetőn vagyunk /…/ nem – nézett rám vigyorogva – most már semmi baja./…/ T. O.P lenyugodott? /…/ Helyes, hamarosan lemegyünk. Kezd hűvös lenni /…/ hi – és kinyomta.

Én pedig kíváncsian néztem fel rá.

-         Seungri volt, Da Hye már betegre aggódta magát ezért hívott fel, hogy hol vagyunk.

-         Akkor menjünk – álltam fel és húztam magammal Taeyangot is és egymásba karolva mentünk le a lakásukba.

Szótár:
Hyung - a fiúk szólítják így a náluk idősebb fiúkat.
Eonni – húg, hugica.
ye? – igen?
ne – igen.